Ciucur Losonczi Antonius
Tevékenységi beszámolójában Mircea Mălan arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ecolect tagja minden Bihar megyei község és város, valamint a megyei tanács és ez az egyesület felelős az integrált hulladékkezelési menedzsmentrendszer (SMID) sikeres megvalósításáért. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy meghirdeti és koordinálja azokat a közbeszerzési eljárásokat, melyeknek célja a köztisztasági szolgáltatást végző vállalatoknak a kiválasztása a megye 6 térségében, Nagyváradot kivéve. A rendszert 2020 őszén kezdték el működtetni. Hetvenkilenc önkormányzat a tarifa/háztartás díjszabási módszer mellett döntött, míg 21 közigazgatási egység az illeték/személy változat mellett tette le a voksát.
Mălan néhány sikeres projektet is felidézett. Meglátásában ezek közül talán a legfontosabb a takarítás hónapja, hiszen az egész Bihar megyei közösséget megmozgatja, iskolák, egyházközségek, helyhatóságok, civil szervezetek és magántársaságok vesznek részt benne. A legnagyobb eredménye pedig az, hogy lassan mindenki számára világossá válik, mennyire lényeges az, hogy rendezett és tiszta legyen a környezetünk. A kampányok során két versenyt is szerveztek, díjazva a legjobban teljesítő iskolákat és önkormányzatokat. 36 polgármesteri hivatal nyert 2021-ben és 2022-ben, a kapott pénzösszegeket pedig környezetvédelemmel kapcsolatos projektekbe fektették be, melyek folyamatban vannak vagy már lezárultak. Együttműködésben a Bihar Megyei Tanfelügyelőséggel, Ökoklub elnevezéssel önkéntes csoportok is alakultak, közel 11 ezer diák csatlakozott ezekhez, magyarázta az Ecolect elnöke.
Egy másik jelentős kezdeményezés a félig a földbe ásott hulladékgyűjtőknek a felszerelése a turisztikai szempontból népszerű vidékeken, 1 millió lej értékben. Ugyanakkor október hónap végéig elkezd üzemelni a mechanikai- biológiai hulladékkezelő állomás, ahol csökkentik a háztartási hulladék nedvességtartalmát, így ennek tömege körülbelül 30-40 százalékkal lecsökken, majd szétválogatják, melynek eredménye 3-5 százalék újrahasznosítható hulladék. A megmaradó hulladék nagy részét, körülbelül 30 százalékát elégetik, s csak, amit nem, azt tárolják. Gyakorlatilag tehát az a cél, hogy kevesebb hulladékot kelljen tárolni a szeméttelepen.
Ami a terveket illeti, az Ecolect európai uniós pénzforrások lehívására is törekszik. Az egyik projektnek – mely több mint 400 ezer lej értékű, már el lett fogadva – a tárgya egy integrált informatikai platform kiépítése, mely hozzáférhető lesz majd a lakosok, a szolgáltatók és az önkormányzatok számára egyaránt. A másik 350 ezer lej értékű, és ökolaborok létesítését feltételezi több iskolában, valamint környezettudatosságra nevelő táboroknak, tanfolyamoknak a szervezését. Emellett folytatódik a hulladékudvaroknak a kialakítása is. A közelmúltban a megyei tanács közbeszerzést írt ki 12 létesítésére úgy, hogy négy csoportba tömörítette az ezek majd helyszínéül szolgáló településeket: Váradszentmárton, Biharszentandrás és Fugyivásárhely (1); Tenke, Magyarcséke és Olászentmiklós (2); Barátka, Mezőtelegd és Rév (3), valamint Érmihályfalva, Székelyhíd és Papfalva (4), a munkálatok becsült költsége nettó 25,8 millió lej. Bihar megyében jelenleg Belényesben, Margittán, Nagyszalontán és Élesden épülnek hulladékudvarok. További 16 létesült majd a következő években, így a hálózat 32 gyűjtőpontból fog állni. A munkálatokat európai uniós forrásokból finanszíroznák, a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretében, vagy az országos helyreállítási alapból (PNNR). A polgármesteri hivatalok biztosítják a szelektív hulladékgyűjtő udvarok működéséhez szükséges feltételeket, valamint kidolgozzák azt a szabályzatot, amely alapján ezeket a tárolókat más közigazgatási-területi egységek is használhatják. A lakosok legalább 3 évig ingyen vihetnek oda olyan hulladékokat, amelyeket a köztisztasági vállalatok nem szállítanak el, hangzott el a konferencián.