Bihari Napló
Nagyváradon zajlik a fizika olimpia

Nagyvárad ad otthont az április 6–10. között 57. alkalommal megszervezett országos fizika tantárgyversenynek. A megmérettetést a Bihar Megyei Tanfelügyelőség és a Tanügyminisztérium közösen rendezi. Az eseményre több mint négyszáz általános és középiskolás (VI–XII. osztályos) diák érkezik az egész országból. A fizika tantárgyverseny hivatalos megnyitóját április 6-án 17 órától tartják meg a színház épületében. Szintén itt rendezik meg a díjkiosztó ünnepséget április 10-én 10 órától. A verseny során a következő feladatokat kell teljesítsék a diákok: a gyakorlati-kísérleti feladatokat április 7-én tartják meg az általános iskolásoknak az Oltea Doamna Általános Iskolában, a középiskolásoknak pedig az Emanuil Gojdu Főgimnáziumban; elméleti vizsgára április 8-án kerül sor a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnáziumban; utóbbi helyen fog zajlani április 9-én a végső megmérettetés is. A versenyre érkező diákoknak pihenni is lesz alkalmuk, hiszen lehetőségük lesz meglátogatni Félixfürdőt, valamint a nagyváradi műemléképületeket.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben