A román és a magyar himnusz csendült fel a tanévnyitó ünnepség kezdetén, a nemzeti imánk két tanuló, Györfi Edmond zongora- és Ferencz István hegedűkíséretével.
Botházy Nándor alprefektus előbb a diákokhoz intézte a szavait. Szerinte maximálisan kijár számukra a tisztelet, hiszen gyakorló szülőként látja, mekkora nyomás nehezedik rájuk nap mint, hétről hétre, mellyel nem könnyű megbirkózniuk. Nem teszik egyszerűbbé a dolgukat a kompetens hatóságok képviselői, akik minisztériumi szinten a tanévet alakítgatják jobbra-balra ahelyett, hogy a tantervet észszerűsítenék vagy csökkentenék. És nem „kegyelmeznek” a tanárok sem nekik, akik bár jót akarnak, a legtöbb esetben azt gondolják, hogy az általuk oktatott tantárgy márpedig a legfontosabb a világon. A szülők pedig a jegyek és az átlagosztályzatok „lázában tartják” a gyermekeiket.
Botházy Nándor azt tanácsolta a diákoknak: a megkezdett úton menjenek végig, a munkát mindig fejezzék be becsülettel, a legjobb tudásuk szerint, és legyenek büszkék arra, hogy művészetisek. Az alprefektus ezután megköszönte a pedagógusoknak, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a diákok a legjobb körülmények közt tanulhassanak. Kijelentette, hogy az épület otthonossá tételében az önfeláldozásuk példamutató. Majd a szülőktől azt kérte: az iskolával együttműködve törekedjenek arra, hogy a gyermekeik képességüknek, tehetségüknek megfelelően teljesítsenek, hiszen így válhatnak a közösségükért tenni akaró, a nemzetüket szerető felnőttekké.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Bacsó Ágnes diák egy népdalt énekelt, majd az osztályok bemutatása következett és az ötödikesek fogadalomtétele.
A saját megfogalmazása szerint a szomszédból érkezett Pék Sándor székesegyházi esperes-plébános egy művészetis diák, Tóth Tibor blogjából idézett néhány gondolatot a tudásról és a bölcsességről. A felolvasottakat azzal egészítette ki: a tudás egy ismert szelete annak, amit a múltból hoztunk, vagy emlékezetünkből ismerünk. Nekünk bölcsességre van szükségünk. A bölcsesség együttérzőbbé, önzetlenebbé tesz, a bölcsességben kapcsolódni tudunk másokhoz, míg a tudással ítélkezünk és elhatárolódunk a többiektől.
– fogalmazott a Böcskei László megyés püspök jókívánságait is továbbító tisztelendő.
Gál Hanna szavalata után (felkészítője Mados Andrea tanárnő) Nagy Gabriella igazgatóhelyettes szólt az egybegyűltekhez. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a művészeti oktatás a legvalódibb gyermek- és emberközpontú oktatási forma jelenleg a romániai tanügyi rendszerben. Ehhez pedig nyugodt, színekkel, hangokkal és formákkal színesített környezetre van szükség. Erre kerestek és találtak megoldásokat.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Június végén ugyanis a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal képviselői mint iskolafenntartók, közölték a jó hírt, hogy egy európai uniós pályázatra benyújtott tervek hamarosan testet ölthetnek, és a Petőfi park melletti épület megújulhat. Számos sikertelen ingatlankeresési kísérlet után Böcskei László megyés püspök részéről jött a felajánlás: költözzenek a Kanonok sorra.
– hangsúlyozta Nagy Gabriella.
A beszédek után a diákok és osztályfőnökeik bevonultak a termeikbe.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius







