Bihari Napló
Népművészeti fesztivál Nagyváradon a Csillagocskával

BN-összeállítás
A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Csillagocska Alapítvány június 11-én, szombaton első alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált. Alábbiakban közöljük a rendezvény programját. Délelőtt tíz órától ökumenikus istentisztelet lesz népviseletbe öltözött táncosok részvételével, helyszín a nagyvárad-réti református templom. Tizenegy órától tánc és színpadi produkciók várhatók a templom udvarán felállított színpadon. A déli harangszót követően közös éneklés, Csoóri Sándor verse fog elhangzani, illetve közös körtáncra kerül sor, majd össztánc gyanánt szatmári táncokat fognak bemutatni. Ezek helyszíne szintén a nagyvárad-réti református templom udvarán felállított színpad. A templomudvaron továbbá kézműves-bemutatók és kiállítások színesítik majd a délelőtti programokat. Tizenhárom órától ebédszünet, 16 órától a Holnaposok szoborcsoportjánál gyülekeznek (Sétálóutca, színház háta mögött) a villámcsődületre. Helyszín: Ferdinánd tér (Színház előtti tér). Tizenhét órától a Szigligeti Színház nagytermében gálaműsor kezdődik. Este 20 órától táncház zárja a programot, zenél a Soroglya és Csillagocska zenekar, helyszín: a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben