Ciucur Losonczi Antonius
A magyar kormány által kiírt pályázat társfinanszírozásával egy közel 1,5 millió euró értékű nagyberuházás valósult meg Paptamásiban: több mint 2000 négyzetméter nagyságú korszerű raktárcsarnok épült irodahelyiségekkel, melynek köszönhetően a kedvezményezett vállalkozás egy mérföldkőhöz érkezett. Nemcsak tevékenysége bővítésére nyílt ugyanis ezáltal lehetőség, hanem az eddigi magyarországi és romániai kapcsolatainak a fejlesztésére is. Még több magyarországi cég számára adódott esély arra, hogy jelen legyen itteni boltokban és megszólítsa a fogyasztókat, akik ezáltal találkozhatnak a kiváló minőségű anyaországi termékekkel. Ugyanakkor a két ország közötti kapcsolat is erősödött.
A péntek délben tartott avató ünnepségen Skapinyecz Péter cégvezető (CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.) hangsúlyozta, hogy egy stabil partnerük jutott növekedési forráshoz. A befektetés multiplikátor hatású lesz és meg több magyarországi cég fog tudni eljutni romániai fogyasztókhoz. Az üzleti találkozókkal egybekötött rendezvényen pedig magyarországi és romániai gyártók, illetve forgalmazók még hatékonyabban tudták elérni a kereskedőket a karácsonyi szezon előtt, fogalmazott Skapinyecz Péter, sok sikert kívánva a résztvevőknek.
Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő azon meggyőződésének adott hangot: a beruházásnak nemcsak a tulajdonosok, a CED és a helyi önkormányzat örülhetnek, hanem mindenki, hiszen egy bizalomgerjesztő közösségi tér is létrejött. Matyi Miklós paptamási polgármester nagy sikernek nevezte a befektetést a község életében, mert munkahelyek teremtődnek, és remélhetőleg más cégtulajdonosok is kedvet kapnak ahhoz, hogy a települést válasszák vállalkozásaik célpontjául. A létesítményt megáldotta Pál László református lelkész és zongorajátékkal szolgált Ghitea Balázs, a Nagyváradi Művészeti Líceum kilencedikes diákja, Benczédi Mónika tanítványa.
Csüdöm István irodavezetőtől megtudtuk, hogy a kiállításon 16 magyarországi és 14 romániai cég vett részt, illetve több mint 250 kisbolt regisztrált rendelési szándékkal.