Bihari Napló
Szacsvay Imrére emlékeztek Nagyváradon
Halálának évfordulóján Szacsvay Imre mártírjegyzőre emlékeztek hétfő délután az RMDSZ Bihar megyei szervezetének rendezvényén, az Ezredévi emlékparkban található köztéri szobránál.

Ciucur Losonczi Antonius

Emlékműsorral léptek fel, illetve katona- és sirató dalokat énekeltek a róla elnevezett általános iskola diákjai, akiket Pásztor Gabriella magyar- és Kiss Tünde zenetanár készítettek fel, valamint díszőrséget álltak a szentjobbi Hagyományőrző Huszáregyesület tagjai.

Beszédében Hunyadi István nagyváradi önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: Szacsvay Imre divatos szóval élve, ha úgy tetszik, 1848-as influenszer volt, aki hazája iránti hűségéről, elkötelezettségéről beszélt követőinek, illetve példáján keresztül nekünk is. 173 évvel ezelőtti mártírhalála után felvetődik a kérdés, hogy a megemlékezés és a főhajtás mellett mit tudunk mi még tenni, hogy saját életének a feláldozása ne legyen hiábavaló. Ha a jelenkorban nem is adnánk az életünket a hazánkért, kisebb célokért azért harcolhatunk. Nagyváradi lakosként például büszkén kell vállaljuk nemzetiségünket, felekezeti hovatartozásunkat. Ennek érdekében pedig a legkevesebb, amit tehetünk, hogy éltetjük kultúránkat azáltal, hogy részt veszünk eseményeken, ünnepségeken, és támogatjuk jelenlétünkkel a kulturális intézményeinket. Gyermekeinket magyar nyelvű iskolákba járatjuk, megtisztelve ezzel pedagógusaink fáradhatatlan munkáját is. „Ne hagyjuk tehát, hogy hőseink áldozata hiábavalóvá váljon, ezért megkérem önöket, hogy járjuk körül e szobrot, mely mellett naponta elhaladunk. Nézzük meg jobban, rajta keresztül lássuk meg múltunkat, és gondolkozzunk el azon, hogy mi mit tehetünk nemzetünk, magyar közösségünk megmaradása érdekében”, szorgalmazta az RMDSZ-es helyi tanácsos.

A megemlékezés koszorúzásokkal ért véget.

Forrás: Facebook/RMDSZ Bihar megye
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben