Bihari Napló
Szent Antal-búcsút ünnepeltek a nagyváradi Tokaji-telepen

Ciucur Losonczi Antonius

Az Isten dicsőségére és Páduai Szent Antal tiszteletére emelt Tokaji-telepi kápolna búcsúját ünnepelték június 12-én, vasárnap délben Nagyváradon. A váradvelencei egyházközség filiájaként működő kápolna alapkőletételére 1931. szeptember 29-én került sor és 1932. szeptember 25-én áldotta meg Fiedler István akkori megyés püspök, Halász Gyula esperes-plébános és Bernácsik József káplán lelkipásztorkodása idején. Napjainkban évente egyszer tartanak itt szentmisét, mégpedig a védőszentje ünnepéhez (június 13.) legközelebb eső vasárnapon.

Az idei búcsús szentmisét is Curaliuc Demeter váradvelencei plébános mutatta be, illetve prédikált. „Eljöttünk és együtt imádkozunk, kérjük Szent Antalnak a közreműködését. Szükségünk van egy támaszra, nem csak fizikailag, hanem gondolatban, lelkileg is ahhoz, hogy boldogabban tudjunk élni, Szent Antal pedig az egyik legnépszerűbb szentünk, aki mindig segít. Egyszerű ember volt ő is, egy ferences szerzetes, ezért magunkhoz közel állónak érezzük őt. Nagyon kedves szentje az egyháznak, a híveknek, a katolikus templomokban jobboldalt általában ott van a szobra, és az emberek megállnak előtte, kérve a közbenjárását, illetve mindenfélét megköszönnek neki”- fogalmazott a tisztelendő, aki aztán szertartás végén szokás szerint megáldotta a liliomokat és egyéb virágokat, amiket az ünneplők hazavittek magukkal. A kántori szolgálatot ezúttal is Tóth Beáta látta el.

A szerző felvételei

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben