– Évek óta nyomon követhetjük az életedet, betegségedet, hol aktívabban, hol kevésbé aktívan, de azért mindig igyekszel megosztani a veled történteket. Most pedig szintet léptél a közösségi médiás jelenléteddel, hiszen létrehoztad az Angyalmorzsa csoportot és oldalt. Gyanítom, hogy az Angyalka becenévnek és a kenyérsütésnek (a blogger egyik hobbija – szerz. megj.) is köze van a névadáshoz.
– Van egy ismerősöm, aki többször kapott tőlem házilag sütött kenyeret, és azt mondta, hogy „minden morzsára vigyázni szoktam, sőt, az utolsó kis darabkát mindig megtartom az unokáknak, és annak annyira örülnek, mert olyan, mint az angyalmorzsa”.
Eszembe jutott egy nagyon kedves volt szobatársam is, akivel az onkológián találkoztam, és azt mondta, hogy
Apró, kicsi morzsákból építjük fel azt a bizonyos kis kenyeret, amivel mi gyakorlatilag táplálkozunk, és ami visz minket előre. Mindenkitől kapsz egy kis morzsát, és ezt megpróbálod úgy hasznosítani, hogy neked jó legyen. Egyiktől egy gondolatot, mástól egy jó szót, más egy üzenetet küld, a harmadik rákérdez, hogy vagy, a negyedik elkísér, az ötödik útba igazít, hogy melyik orvoshoz menj éppen be. Tehát mindenkitől kapsz egy kis morzsát, és ezekből rakod össze a saját utadat.” Úgyhogy innen lett végül is az angyalmorzsa.

Fotó: Facebook/Bíró Éva
Az Angyalka becenevet anno diákszövetséges koromban akasztották rám, a blogot is úgy indítottam, hogy Angyalka gyógyul. Ha írogatok, akkor angyalnapló hesteget (#angyalnaplo) használok, és ez így megmaradt. Nem akartam arra fókuszálni, hogy betegség. Ez egy átmeneti állapot. Hogy mi lesz a vége, azt általában nem tudni. De úgy kell kezelni, mint egy átmeneti állapotot, nem pedig, mint egy betegséget, mert akkor sokkal könnyebb. Tehát, ha megkérdezik, hogy vagy, és azt válaszolod, hogy „köszönöm szépen, jól”, akkor az valahol érzelmileg, illetve testileg is legyen benne, hogy jól. Szokták mondani, hogy sok minden fejben dől el.
A sok beszélgetés után, amit lefolytattam a blog vagy a bejegyzéseim kapcsán, arra a véleményre jutottam, hogy nem kell annyit gondolkodni azon, hogy egy ilyen támogatói csoportot az ember elindítson vagy sem.
Olyan információk lesznek itt elérhetők, amelyek bárkinek hasznosak lehetnek, beleértve azt, hogy milyen lépéseket kell követni, amikor valakinek elmondják a diagnózist, milyen kötelességei vannak az orvosnak, mi az, amit mi, páciensek tudunk, mi az, amiben egy hozzátartozó tud segíteni.
Illetve az is, hogy az egészségügyi rendszeren, egészségbiztosító pénztáron keresztül mik azok a szolgáltatások, melyek elérhetők akár a hozzátartozónak, akár a páciensnek, és joga van ezeket kérni. Tehát itt is van egy érdekesség, mert nem az a helyzet, hogy az orvos megmondja, vagy az onkológián dolgozó személyzet felvilágosít arról, hogy még ezt lehetne igényelni, vagy ezt még joga van kérni, hanem gyakorlatilag a betegek egymás közt szokták ezeket az információkat elszórni, mint a morzsákat, és jó lenne, ha ezek szélesebb körben elérhetővé válnának.
– Jelentkezett-e már a csoporthoz vagy oldalhoz onkológus, természetgyógyász, jógaoktató vagy bárki, aki szaktudással rendelkezik?
– Igen, van olyan személy. Amikor már nagyjából látom, hogy mik az igények, akkor én is tudok még szakembereket keresni. Tehát van szakember, aki jelezte már, hogy szeretne részt venni ebben, és az első egy-két találkozóra szeretne eljönni beszélgetni, információkat adni. Úgyhogy őket majd ott szeretném inkább bemutatni és megköszönni a csatlakozást.
– Beszéltünk néhány szót az interjú előtt arról, mennyire fontos, hogy magyarul, anyanyelven tudjunk kommunikálni. A találkozókat is magyar nyelven szeretnéd tartani?
– Románul és magyarul is írok bejegyzéseket a Facebookon, az egészségügyi, illetve a lelkiállapotommal kapcsolatosan, és próbálom átadni román nyelven is azt, amit érzek, de én is beleütközök abba, hogy nem tudom úgy kifejezni magam román nyelven, mint ahogy az anyanyelvemen, és szerintem mindenki így van ezzel. Emiatt azt mondtam, hogy sokkal könnyebb lenne a csoporton belül csak magyarul kommunikálni, hiszen ez ad egy biztonságot, nyugalmat, bizalmat.
– Mennyire korlátozódik a csoport és az oldal Nagyváradra, vagy kiterjedhet-e más magyarlakta településekre, esetleg az anyaországra is?
– Egyelőre maradjunk még itthon, tehát Nagyvárad és környékén, azért is hirdettem így meg a csoportot, hogy főként Váradra fókuszálok. Többek között azért is, mert ezek a személyes találkozók rendszeressé fognak válni. Sokkal könnyebb úgy kommunikálni, segítséget kérni, támogatni valakit, hogy az személyes, mintha csak írásban küldenék három-négy mondatot. Tehát más, amikor szemben állsz valakivel, a szemébe nézel, megfogod a kezét. Nem mindenkinek könnyű mondjuk vidékről bejutni Váradra, de ha ő azt meg tudja oldani és fel tudja vállalni, akkor szeretettel van látva és támogatva.

Fotó: Facebook/Bíró Éva
– Beszéltél személyes találkozókról. Mi az elképzelés ezzel kapcsolatban? Terápiás beszélgetések lesznek, vagy akár előadások is?
– Nem csak beszélgetős dolog lesz, mert ez idővel kinövi magát. Ahogy mondtam, mindig egy kis magból indul az ember, mert az igény megvan rá, a nyitottság is, és ahogy létrehoztam, néhány óra alatt már láttam a csatlakozásokat, kapcsolódásokat a csoporton belül. Úgy érzékeltem, hogy valóban lenne igény több témát körbejárni.
– Hol tartanád a találkozókat, s mikor lenne az első?
– Több helyszín felmerült. Szünidőben kicsit nehezebben lehet mozogni, úgyhogy lehet, hogy szeptember eleje lesz, valamikor iskolakezdés környékén. A helyszín az soha nem kérdés, és vannak olyanok, akik érzékenyek erre a témára, és tudják, hogy szükség van rá. Tehát én azt mondom, hogy meg fogom találni a lehetőséget arra, hogy hol tartok találkozókat Nagyváradon.
– Ért-e támadás az elmúlt években azért, mert ennyire nyíltan megszólaltál az állapotoddal kapcsolatban?
– Kaptam olyan üzeneteket, hogy „na, lesz ebből hideg is, meleg is”, meg hogy „majd meglátod, hogy mindenki ezen csámcsog”. Persze erre mondtam, hogy „nem mindenki, csak akit érdekel”. Nem lehet úgy jót tenni, hogy közben ne kapj hideget is. Mindig van, akinek valamiért nem tetszik, vagy akik felteszik a kérdést, hogy
Esetleg úgy is gondolhatják, hogy túl sok vagyok, viszont én még nem érzem azt, hogy sok lennék.
– Miként jellemeznéd az általad folytatott tevékenységet? A betegség ellen harcolsz?
– Rák ellen nem lehet harcolni. Az egy létező dolog, ellene nem tudunk harcolni, csak esetleg valamelyest tenni ellene, de még az sem száz százalékban bizonyított. Rákellenes aktivista akkor lennék, ha az embereket rá tudnám venni arra, hogy menjenek el minél hamarabb szűrésekre, ellenőrzésekre, és akkor talán az ellen harcolnék, hogy kialakuljon. Én nem tudok ellene harcolni, mi csak legyőzni tudjuk. Ha meg nem, akkor nem.
Ezt is el kell fogadni, hogy nem mindenki nyeri meg ezt a bizonyos harcot, ezt a bizonyos időt. Inkább azt mondanám, hogy én azért harcolok, hogy időt nyerjünk, merthogy ezen van a legnagyobb hangsúly: szeretteinkkel lenni, az emberek mellett lenni, minél hosszabb ideig.
Testi-lelki támogatás
Az Angyalmorzsa Facebook-csoport és oldal arra hivatott, hogy testi-lelki támogatást nyújtson daganatos betegségben szenvedőknek és hozzátartozóiknak. Célja az is, hogy összegyűjtse azokat, akik megbirkóztak a betegséggel, és akik pozitív példával járnak mások előtt, bölcsességük, kitartásuk és harcuk igaz üzenetével. Szeretnének hátteret biztosítani az újrakezdéshez, gyógyuláshoz, változáshoz, a mindennapokhoz. A csoport továbbá keres orvosokat, onkológusokat, egészségügyi szakembereket is a tevékenységéhez, illetve pszichológust, szociális munkást, táplálkozási szaktanácsadót, jóga- és táncoktatót, de a hivatalossá tétel miatt jogászt, könyvelőt, weboldal-szerkesztőt, grafikust, közösségszervezőt és közösségimédia-szakembert is.