Pikó Stefánia

Nagy utat járt be a székelyföldi származású Györffy Kinga az elmúlt több, mint húsz évben. Tíz éven át dolgozott politikai közéleti beszédíróként Budapesten, majd azokkal az egyedi történetekkel kezdett el foglalkozni, amelyeket nem lehet mások helyett megírni. Az első könyve 2015-ben jelent meg Add elő magad címmel – ez leginkább vezető pozícióban dolgozó személyeknek szólt, főként a nyilvános beszédtől való félelemről, annak kezeléséről és leküzdéséről.
Györffy Kinga retorikai-storytelling tanácsadó és tréner, egyetemi oktató szerdán a Partiumi Keresztény Egyetemen mutatta be második kötetét, a Szabadulás a sztorifóbiából című könyvet, amelyről Szlopp Bernadette kérdezte. Györffy Kinga elmondta, ez a kötet legfőképpen abban tér el az azt megelőzőtől, hogy mindenkinek, és mindenféle emberekről szól, nemcsak vezető személyekről. Azoknak készült, akik szeretnének valamilyen változást elérni a dolgok menetében, bárkinek, aki szeretne meggyőzni valakit valamiről. Mindkét könyvben beszámol egyes esetekről, melyekkel a munkája során találkozott, és ami nagyon fontos, hogy a kötetben megjelenő személyek mind névvel vállalták, hogy a szerző megossza történeteiket.
Mielőtt azonban belemerült volna a meggyőzés technikájába és a jó történetek, történetmesélők témaköreibe, arról beszélt, hogy miért fontosak, sőt, miért a személyes történetek a legfontosabbak. Meglátása szerint – és ezt igyekszik alátámasztani köteteinek segítségével is – nem szabad félni attól, hogy a történetmesélés sebezhetővé teheti a mesélőt, és hogy a professzionalitásban, a szakmaiságban helye van a személyes történeteknek is, természetesen, amennyiben ezek már érzelmileg fel lettek dolgozva, illetve megfelelő mértékben és módon vannak kezelve. Elmondta, a koronavírus-járvány  ideje alatt számos túlkapás történt, az online órák alatt például a tanárok akarva akaratlanul is valamelyest „beengedték” a diákokat otthonaikba, rengeteg mindent lehetett látni a világhálón élő közvetítésben. Ezek nem vetnek jó fényt minden esetben a személyes történetekre, és a korábbinál is nagyobb kételkedést kelthetnek bizonyos körökben a személyesség és a professzionalizmus közötti kapcsolat tekintetében, a szerző pedig szeretné, ha az emberek ennek ellenére sem távolodnának el teljesen ettől.
Nem oszthatott meg minden titkot, amit könyvében felfedett, néhányat azonban megosztott a jelenlévőkkel, így a beszélgetés során arra is kitért, hogy milyen a jó történet, és milyen jellemzői vannak a jó történetmesélőnek. A közönség soraiból is felhangzott a legfontosabb válasz, miszerint a jó történetmesélő empatikus. „Nézz más szemével, de maradj a saját cipődben!” – fogalmazta meg tömören a szerző. Szemléltetésként példának hozta fel, hogyha meg akarunk győzni egy fiatalt arról, hogy ne váltson üzeneteket vezetés közben, akkor meg kell értenünk először azt, hogy mik az indokai, és hamar rájöhetünk, hogy nem azért írogat vezetés közben, mert azt gondolná, hogy vele úgysem történhet semmi rossz. Ha pedig megvan a mögöttes motiváció, mi is másképp, másféle történettel tudjuk őt lebeszélni a rossz szokásról. Jó tanácsként megjegyezte, az elborzasztás soha nem működik, csak azt érjük el, hogy az érintett elzárkózik vagy egyáltalán nem ér célba az üzenet, csak lepereg róla. A különösen izgalmas könyvbemutató kötetlen beszélgetéssel, könyvvásárlással és dedikálással zárult.