A Rogériusz negyed több pontján zajló intelligens közlekedési lámpák telepítési munkálatai továbbra is forgalmi problémákat okoznak, és előfordul, hogy csak hajszálon múlik, hogy nem történik egy-egy súlyos baleset.
A gépjárművezetők arra panaszkodnak, hogy a jelzőlámpák hiányában nehézkesen halad a forgalom, különösen a Dacia sugárút és a Transilvania út kereszteződésében, a Transilvania út és a Corneliu Coposu utca találkozásánál, valamint a Borsi úton, a beváráslóközpontokhoz vezető bekötőútnál, ahol rengeteg gyalogos is megfordul.
A bihon.ro megkeresésére Sebastian Marchiș, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az új közlekedési lámpák legkésőbb július 15-ig üzembe állhatnak. Ehhez még be kell fejezni a rendszer összekapcsolását a városháza forgalomirányító központjával, amely az intelligens rendszer segítségével figyeli és szabályozza majd a közlekedést.
– nyilatkozta Sebastian Marchiș.
A kamerákkal, radarokkal és szenzorokkal működő új rendszer lehetővé teszi, hogy Nagyvárad közlekedése rugalmasabban, az aktuális forgalmi igényekhez igazodva működjön.

