Bihari Napló
Újraélt figurák

A Maros Művészegyüttes lépett fel péntek este nyolc órától a Szent László Napokon, a Fejedelmi udvaron felállított színpadon. A szombat reggeli örömfőzés mintájára elmondható, hogy a Maros Művészegyüttes előadása igazi örömtánc volt, hiszen amellett, hogy a lélek mélységéig ható népdalok is elhangzottak, a humorral, életvidámsággal teli előadásukból csak úgy sugárzott az öröm és mosoly, ami a közönség arcára is átragadt. 

„A műsor Közép-Erdély színes hagyományaiból meríti táncanyagát. E térség sokszínű világát egyrészt a klasszikus, jól ismert néprajzi tájak találkozása, azok átmeneti formákban való egymásba olvadása, másrészt az etnikai sokszínűség adta tánc és zenei formavilág tarkasága adja” - olvasható volt az előadás ismertetésében. Az est során küküllődombói, válaszúti, mezőkeszüi hagyományok, a magyar néptánc mellett pedig küküllőmenti cigány és román néptánc, illetve népzene is helyet kapott a műsorban. Az igényes előadás vastapsot kapott a közönség részéről.

Fotók: Facebook/Szent László Napok

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben