Bihari Napló
Ünnepelt a borsi magyar közösség
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ciucur Losonczi Antonius

Ha július utolsó hétvégéje, akkor Borsi Községi Napok – ez köztudott a határ menti településen, s idén sem volt ez másképpen, hiszen a helyi önkormányzat július 29–30-án, szombaton és vasárnap szervezte meg a fesztivált a település sportpályáján. A XXIV. alkalom volt ez immár, de lehetett volna akár a XXVI. is, ha a koronavírus-járvány miatt nem maradt volna el két egymást követő évben is. A szombat délutáni ünnepélyes megnyitóra még a nap is kisütött, így hát természetes „reflektorfényben” köszönthették a fokozatosan érkező érdeklődőket a fesztivál műsorvezetői, Botházy Daróczi Réka és Daróczi István. „Hivatalos” beszédek ezúttal Bátori Géza polgármester, Biró Rozália és Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselők, Botházy Nándor alprefektus és Derzsi Ákos volt államtitkár részéről hangzottak el, majd gyermekműsorral (Kökény Matyi a Csicsogó Színházzal) kezdődött a programkavalkád. A kétnapos rendezvény kínálatában az előzetes program szerint olyan fellépők szerepeltek, mint a Tarfan Winds Band & Karaszfanband egyesített fúvószenekar, a Sunshine Dance, illetve a Dance Smart Studio bemutatója, Kivilágos virradatig című produkciójával az M. M. Pódium Kulturális Egyesület, L. L. Junior és Bebe, DJ Audrey és DJ Lina (szombaton), valamint a Csiga duó, Hegyaljai Sándor bűvész, néptáncbemutató a Szentjánosbogár és Galagonya néptánccsoportokkal, a Borsszem citera- és furulyaegyüttes, Tini Dance Center Show, valamint Bereczki Zoltán és Peter Sramek-koncertek (vasárnap).

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben