BN-összeállítás
A modernizálás előtt álló utcák közül kettő az Oncsa telepen van: a 188 méter hosszú Episcop Valerian Zaharia utca felújítására valamivel több mint egy millió lejt irányoztak elő áfával együtt a városi tanácsosok, míg a 441 méter hosszú Jean Jaqcues Rousseau utca felújítására maximum 2.272.121 lejt szán a város áfával együtt. Mindkét helyszínen jelenleg kavicsos út van, nincsenek járdák és esővíz-elvezetés sem. A munkálatok során kétsávos aszfaltozott utat hoznak létre, ott, ahol szélesíteni kell az utat, kisajátítások is lesznek. Kialakítják továbbá a járdákat és az esővíz-elvezető csatornákat is. Mindkét említett utca esetében a kivitelezési időszak három hónap.
A Nagyváradi Helyi Tanács megszavazta azt is, hogy felújítsák a Dózsa György utcának a Livezilor utca kereszteződésétől kezdődő 1874 méteres szakaszát egészen az erdőig. A beruházás értéke 13.482.471 lej áfával együtt, a kivitelezési időszak kilenc hónap. Itt is aszfaltozott útburkolattal látják el az utcát és az esővíz-elvezető csatornát is kiépítik. Korábban már jóváhagyta a helyi tanács a Biharpüspökiben lévő Pincesor (Valea Frumoasa) utca felújítását, a legutóbbi ülésen ennek a tervnek a műszaki-gazdasági mutatóit módosították oly módon, hogy az 1398 méter hosszú utca modernizálására szánt összeg 5.996.765 lej lett áfával együtt, a kivitelezési időszak nyolc hónap. Itt is lesznek kisajátítások, a munkálatok során leaszfaltozzák az utcát, zöldövezetek alakítanak ki, járdát is építenek, illetve kiépítik az esővíz-elvezető csatornát.