Miután a nagyváradi római katolikus székesegyházban a délelőtt 11 órakor kezdődött ünnepi szentmise kezdetén elvégezte a vízszentelés szertartását, elmélkedésében Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: az életünknek van egyfajta dinamikája, és vannak olyan jelenségek, amelyek pozitív értelemben vett belső feszültségek okozói.

Ezeket, ha jól tudjuk kezelni, életünk kibontakozásához vezetnek, előre visznek bennünket. Ilyenek az indulás és a megérkezés, a kutatás és a megtalálás. És ez vonatkozik a hitünkre is, mert olyan teremtmények vagyunk, aki a végtelen keresésére érzünk állandó ösztönzést, mert valamit meg szeretnénk sejteni abból, amit nem láthatunk. Még inkább meg akarjuk közelíteni a lényeget, az igazságot mélyebben megismerni.

Talán ez a vágyakozás az, ami nap mint nap hat ránk, és erre figyelmeztet bennünket a vízkereszt ünnepe is. Megállapítjuk ilyenkor, hogy a szabadnapok lassan lejárnak, érezzük és mondogatjuk, hogy vissza kell térni a régi mederbe, az iskolába, a munkahelyre. Elcsomagoljuk a karácsonyi kellékeket, lebontjuk a fenyőt, az ünnepi ruhák ismét a szekrénybe kerülnek.

Mégis, vannak olyanok, akik éppen most egészítik ki a karácsonyi képet, hiszen még mindig vannak olyan vidékek, ahol vízkeresztre, Urunk megjelenésének ünnepére helyezik ki a betlehemeknél a három királyt, mert így lesz teljes a karácsonyi üzenet.

„Karácsony ugyanis nem az elpakolásról szól, hanem éppen ellenkezőleg: a kitárulkozásról, a teljességről. Most érthetjük meg igazán azt, hogy ez a történet nem csupán egy tipikus visszaemlékezésre ad alkalmat, hanem egy olyan valósággal szembesít bennünket, mely ma is megszólít és bevon kivétel nélkül mindenkit Isten tervébe. Egy valóság, ami újdonságot hoz a mi életünkbe, és amelyből senkit sem lehet kizárni”, fogalmazott a főpásztor.

A megyés püspök ezután ilyen megközelítésből (a karácsonyi létezés folytatása az ember életében) arról beszélt, hogy mit kell tanulnunk a történet főszereplőitől: a napkeleti bölcsektől, vagyis az olyan emberektől, akik a jóság, megbocsájtás, a bizalom, a remény útját járják. Azoktól, akik egész életükben Istent követik, az Ő jelenlétének a nyomait keresik még akkor is, ha ez kiszakítja őket a megszokottságból, és mit nem a hatalommániás, erőszakos, csak a saját érdekét szem előtt tartó, „anti-háromkirályok” Heródestől, az ilyen típusú személyektől.

Végül a szentmise szónoka felidézte, hogy karácsony előtt ünnepi koncertet adtak a Művészeti Líceum diákjai és tanárai a püspöki palotában, illetve egy kiállítás is nyílt a fiatalok alkotásaiból. Sokszor végig ment a folyosón csupán azért, hogy újra és újra megnézze ezeket a munkákat. Sok szép és kifejező arcot látott lefestve, miközben el is csodálkozott a diákok tehetségén. Az jutott eszébe: mennyi mindent tud kifejezni egy-egy megörökített tekintet, s hogy a jászolban Isten arca mosolyog ránk a Kisded képében.

„A mai ünnep tehát ugyanakkor ezekről a vonásokról is szól. Azt üzeni számunkra: Isten ránk mosolygott, mert Ő befogadó és megközelíthető, örül nekünk és cselekszik értünk”, hangsúlyozta Böcskei László.