Tóth Gábor
Épp három hete adtunk lelkesen hírt arról, hogy újra feléled a nagyváradi filharmónia háza táján a kamarazene, mert február 1-jére négykezes zongoraestet szerveztek, aztán rögtön másnap arról szóltunk, hogy betegség miatt elmaradt az a koncert. Most úgy tűnik, kompenzálja közönségét a zeneintézmény, mert holnap, ha nem is négy, de kiadós kétkezes zongoraestet tart egy fiatal zongoraművész. Az 1991-ben született Mihai Diaconescu 2006-ban debütált szólistaként Craiován, a kolozsvári zeneakadémián Csíky Boldizsár növendéke volt – és nem "Csiky Boldiszar"-é, ahogy egymás után kétszer is leírja honlapján a filharmónia, ahol egyébként épp a tavalyi évadzárón lépett fel a (félre)nevezett.... Folytatva, Diaconescu a helsinki Sibelius akadémián Erasmus-ösztöndíjjal tanult tovább, meghatározó volt életében az ottani nyitás a nagyvilág felé, sok más mellett Walter Krafft zongoraművész-pedagógus hatása, szakmai tanácsai is hatottak rá. A fiatal pianista, ha teheti, nemcsak itthon koncertezik, Európa számos országában fellépett már.
A gyakorlat inkább az, hogy ha valaki jól beválik szóló zongoristának, akkor megesik, hogy visszahívják koncertező szólistának is. Várad esetében Diaconescunál ez most pont fordítva történt. Nagyváradon tavaly júliusban lépett fel először, Csajkovszkij b-moll zongoraversenyével, és most visszahívták egyéni szólóestet adni. Emlékezhetünk a nyári, szabadtéri palotakerti koncertre, amire az egész zenekart kirángatták játszani egy kölcsön-reklámzongora hírveréséhez (Bösendorfer Concert Grand 280VC), utána maga Diaconescu is elárulta, hogy sokkal szívesebben játszott volna azon a Bösendorferen (Imperial Grand 290), ami a filharmónia sajátja, és amin a próbákat is tartották. Itt az alkalom. Nem is akármit hozott magával. Mondhatni fordított szendvicset, vagy két kiadós főétel között egy ízléses desszertet: Beethoven kései, op. 109-es E-dúr szonátáját, Csajkovszkij fiatalabb kori, op. 9-es három darabját és külön kihívásnak Muszorgszkij Egy kiállítás képei c. zongoraciklusát.
Beethoven, akiről amúgy sem juthatna eszünkbe a konformizmus, csakis jó értelemben szólva még inkább megőrjítette kései zongoraszonátáit – formavilágban, súlypontelhelyezésekben, tartalmi-nyelvezeti kérdésekben egyaránt korlátokat borított. Az utolsó előtti előtti szonáta (E-dúr, a 30. a 32-ből), az 50 esztendős alkotó műve (1820). Első tételével látszólagosan akár könnyedén rímelhetne a mostani műsorban majd őt követő Csajkovszkij-szalonzenével is, de nem. Aztán a második tételben megérkezik a nagyobb általánosságban ismert, szigorú szemöldökű Beethoven. Végül, a mű kétharmadát kitevő záró variációs tétel folyamatában felszínre tör az alkotó kései, szintézisértékű fantáziája. Csajkovszkij egyidős volt nagyjából a most fellépő zongoristával, amikor 1870-ben az op. 9-es ún. Három darabot komponálta. Kifinomult, technikailag csak látszólag könnyed, franciásan nevén nevezett szalonzenét írt: I. Rêverie, II. Polka de salon, III. Mazurka de salon. Ha Beethovennél, a szonáta zárótételének első variációjában anakronisztikusan köszön ránk meglepetésszerűen Chopin (pl. első noktürnjénél majd' egy évtizeddel hamarabb), akkor Csajkovszkijnál nosztalgikusan (két évtizeddel Chopin halálát követően) int búcsút a Mazurkában. Viktor Hartmann különös festményei, helyenként csak skiccszerű rajzai elképesztő zenei ötletekre inspirálták Muszorgszkijt, amikor az Egy kiállítás képeit (1874) lelkesen kiötlötte. Szeretjük ezt Ravel mesteri csinnadrattájában szimfonikusra hangszerelve hallgatni, de a víziók közvetlenül tapintható nyersanyagszerű, puritán megszületése a zongoradarabban tárul fel igazán. Ami itt közös a műsorkeret két sarokszereplőjében, Muszorgszkijban és Beethovenben: mindkettejük képzelete és kifejezőereje túlnőtte a zongora korlátait.
Ami a koncert várható időtartamát illeti, gyors fejszámolással az elhangzó három mű nagyjából 70 percnyi nettó zenét tesz ki.
Nyelvi sajátosságokból adódóan (is) félrevezető, hogy a filharmónia közösségi oldalán és internetes honlapján kétféleképpen hirdeti a zongoraestet: "Intrarea este liberă" és "Intrarea este gratuită". Félreértések elkerülése végett: a belépés a zongoraestre ingyenes, díjtalan – tehát nem szükséges fizetni érte, azaz nem kell jegyet váltani –, azonban egyáltalán nem "szabad", ameddig még különféle érvényben lévő korlátozások-óvintézkedések írják elő pl. kulturális rendezvények megtartásának, látogathatóságának módját, mint "zöld"-ség igazolása, limitált teremkapacitás stb.
