Baleset történt július 16-án, csütörtökön Szaránd (Sărand) Váradalpár (Alparea) felőli kijáratánál. A hatóságokat 15.36 órakor értesítették a 112-es segélyhívószámon.
Egy román állampolgár meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült a brüsszeli tűzvészben. Az áldozat és a sérült ügyében a román nagykövetség kapcsolatban áll a belga hatóságokkal és a kórházzal, szükség esetén pedig konzuli segítséget is nyújt.
A görlitzi többlakásos épület összeomlása után eltűntnek nyilvánított mindkét román turista holttestét megtalálták a romok alatt – közölte csütörtökön a német rendőrség.
Meghalt a szombat délelőtt Temes megyében, az 59C jelzésű országúton Nagykomlós (Comloșu Mare) és Máriafölde (Teremia Mare) között összeütközött két személygépkocsi egyik utasa.
Radu Miruță védelmi miniszter bejelentése szerint a hadsereg búvárai egy újabb áldozat holttestét emelték ki a Midia kikötőtől 8,6 kilométerre elsüllyedt, 26 méteres mélységben levő vontatóhajóból.
A Nagyváradi Ítélőtábla több év elteltével csütörtökön meghozta a jogerős ítéletet I. R., 36 éves erdész ügyében, akit brutális testi sértéssel vádoltak.
Alapos nyomozást követően sikerült elfogni a Félixfürdőn elkövetett kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét. A hatóságok számos bizonyítékot gyűjtöttek, több tanút hallgattak ki, és térfigyelő kamerafelvételeket elemeztek.
Tizenkét év letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a 46 éves férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett idén áprilisban egy nővel: mindaddig a sínekre kényszerítette áldozatát, míg el nem gázolta egy tehervonat.
A családon belüli erőszak elleni küzdelemnek nemzeti üggyé kell válnia, mert a jelenségnek több tízezer áldozata van – jelentette ki csütörtök este Cătălin Predoiu.
Halálra gázolt egy kamion kedden három munkást, akik az útburkolati jelek felfestésén dolgoztak az A1-es autópályán – közölte a Szeben megyei rendőrség.
Közúti baleset történt december 15-én, kedden este Berettyószéplaknál. A helyszínre a margittai tűzoltókat vezényelték ki. Érkezésükig a margittai egységhez tartozó szabadnapos tűzoltó részesítette elsősegélyben az áldozatot.