A nagyváradi Bodola Gyula Stadionban rótták le kegyeletüket tisztelői Jenei Imre emléke előtt november 7-én, péntek délután. Utolsó útjára szombaton, november 8-án kísérik a váradi Rulikowski temetőben.
A Bihar Megyei Vakok Egyesülete november 27-én, csütörtökön 17 órától jótékonysági gálát szervez a váradi Palazzo rendezvényteremben, Látjuk egymást?! címmel.
Közel két évtizeddel azután, hogy 2006–2007-ben új burkolatot kapott, ismét jelentős változáson megy át a nagyváradi Fő utca korzója. Az ottani kereskedők jelentős bevételkiesésre számítanak.
A holokauszt emlékezetének jegyében Könyvtávolságnyira! címmel hirdet irodalmi és művészeti pályázatot a Nagyváradi Magyar Irodalmi Zsidó Könyvtár (MaIZsiK).
A Bihar FC szerda este tette közzé közösségi oldalán, hogy Jenei Imre koporsója november 7-én, pénteken, 16 és 19 óra között lesz felravatalozva a nagyváradi Bodola Gyula stadionban.
Az elhunyt háziállatok emlékére szervez közös faültetési akciót a hétvégén Nagyváradon az One Big Jump és a Ritmul Vieţii Egyesület. Emellett pedig hivatalosan is elindítják a kutyák Good Dog Card elnevezésű jó magaviseleti kártyáját.