A nagyváradi Szigligeti Színház felépítése 1900-ban fordulópontot jelentett a város színházi életében. Az addig vendégtársulatokra szorítkozó színjátszás helyét átvette egy állandó, önálló magyar társulat.
Hagyományok és modernitás a romániai máramarosi mezőgazdaságban címmel hirdettek fotópályázatot második alkalommal a román agrárélelmiszeripari termékek országos napja alkalmából.
Sokan érkeztek a Nagyváradi Állami Egyetem által szervezett Kutatók Éjszakája elnevezésű ismeretterjesztő rendezvényre, amit szeptember 26-án, pénteken 17 és 22 óra között tartottak a felsőoktatási intézmény sportcsarnokában.
Nagyváradon járt szeptember közepén Röhrig Géza Kossuth-díjas magyar színész, író, költő, az Oscar-díjas Saul fia című film főszeplője, hogy bemutassa legújabb verseskötetét. Ez alkalomból készült az alábbi interjú a sokoldalú művésszel.
Miklósi Ádám Széchenyi-díjas magyar biológus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az etorobotika megteremtője fog előadást tartani a MCC nagyváradi képzési központjában.
Nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak a Szacsvay pedagógusai: a portugál fővárosban a digitális oktatás új módszereit ismerhették meg. A képzésen tanultak a jövőben közvetlenül hozzájárulhatnak a tanórák színesebbé és hatékonyabbá tételéhez.
Felnőtteknek szóló írásterápiás előadásnak és műhelymunkának adott otthont a váradi Léda-ház nemrégiben. A foglalkozást dr. Mikola Emese pasztorálpszichológus tartotta.
A Nagyváradi Helyi Tanács jóváhagyta több, az önkormányzatnak alárendelt vállalat igazgatótanácsi tagságát. Az elfogadott határozattervezetekből a nevükön kívül más nem derül ki az igazgatótanácsi tagokról.
A család tájékoztatása szerint a jövő héten, október 4-én, szombaton helyezik végső nyugalomra a nagyváradi Talmács Krisztinát, aki szeptember 19-én hunyt el hosszas, súlyos betegség következtében.
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal 1,1 millió lejjel támogatja a Jótettek városa – „Orașul faptelor bune” elnevezésű jótékonysági kampány megszervezését, miközben a helyi civilek ennek az összegnek kevesebb, mint a negyedét kapják egy év során.
„Amit nem írtak meg, nem létezik” – hangzott el Ana Blandiana egyik versének zárósora Visky András fordításában a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagyváradi képzési központjában tartott irodalmi pódiumbeszélgetésen.
Különleges őszi eseménnyel indította az év második felét a nagyváradi Waldorf óvoda és a szülői közösség: közös búzavetést szerveztek Hegyközkovácsiban.