A külföldi játékosok közül így már csak Kris Richard maradt a csapatnál, ő azonban kettős állampolgár, így nem érinti a légióskorlátozás.
A 4-es és 5-ös poszton is otthonosan mozgó Akin atletikus játéka, robbanékonysága és védekezőmunkája jelenthet erősítést a Vörös Oroszlánok számára.
A lehetséges ellenfeleket látva nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat áll a Nagyváradi VSK U Raiffeisen kosárlabdázói előtt.
A svéd és finn állampolgársággal is rendelkező, Norvégiában született Mikko Riipinen két idényre írt alá.
A mostani ezüstérem a váradi csapat történetének hatodik második helye és tizenkettedik dobogós szereplése a férfi kosárlabda-bajnokságban.
Az Argeș FC ezúttal is jól tartotta magát a hajráig.
A váradi kosárcsapat látványos jelenetekben bővelkedő mérkőzésen győzte le az Argeș FC együttesét, és előnybe került a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásának első körében.
A vezetőedző a győzelem mellett már a Dinamo elleni zárómeccsre és a közelgő rájátszásra is előretekintett.
A vezetőedző szerint a szurkolók támogatása kulcsszerepet játszott a sikerben.
A váradi kosarasok jól kezdték a mérkőzést, ám a folytatásban visszaesett a hatékonyság támadásban, amit a bosnyákok kihasználtak.
A Nagyváradi VSK U Raiffeisen hazai pályán aratott fontos győzelmet a Cedevita Zagreb ellen a Top 16 harmadik körében.
Nem sok pihenő jut a kosarasoknak.
Bandja Sy oldalsó térdszalag-sérülést szenvedett.
A VSK U Raiffeisen az idényben már harmadszor győzte le a Brassói Coronát.
A sikeredző 765 tétmérkőzésen ült a kispadon kinevezése óta.
A Nagyváradi VSK U hat meccsből hatot nyert, így őrzi hibátlan mérlegét a bajnokságban.
A Román Kupa az egyetlen hazai trófea, amely még hiányzik a váradi kosárcsapat vitrinjéből.
Șerban Sere klubelnök szerint jelenleg több jelölt is képben van.