Kitartással megfutni: kilométerekből „épül” a bályoki parókia
Kitartással megfutni: kilométerekből „épül” a bályoki parókia

Fotó: Törő Attila Miklós magánarchívuma

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A több mint kétszáz éves parókia új épületrésszel való bővítésébe fogott nemrégiben a Bályoki Református Egyházközség. A viszonylag kicsi, de annál lelkesebb gyülekezet fiatal lelkipásztora, Törő Attila Miklós nem mindennapi adománygyűjtési felhívást tett közzé a közösségi oldalon: egy kilométert fut le minden, az építkezés támogatására beérkezett egy euró után.

– Hogyan született meg az ötlet, hogy ilyen formában hívja fel a figyelmet az adománygyűjtésre? Falun talán kicsit furcsán néznek arra, aki fut, fokozottan érvényes lehet ez, ha az illető ráadásul lelkipásztor. Hogyan reagált rá a gyülekezet?

– A futás mint sport, szenvedély számomra, segít fenntartani és kialakítani a mentális egyensúlyt. Egy barátommal folytatott beszélgetés során határoztam el, hogy én is belevágok, így 2023 tavasza óta futok. Van, aki nyilván megmosolyogja, van, akitől távol áll az ilyesmi vagy közömbös marad iránta, de olyanok is akadnak, akik érdeklődve fogadják. Figyelmeztetnek, hogy vigyázzak magamra, fordítsak figyelmet a pihenésre is.

A többség elfogadta és támogat ebben.

A gyülekezetben megfogalmazódott az, hogy a parókiaépítés egy nagy beruházás és mindenki a maga módján igyekszik adományt gyűjteni. Megmozdult a gyülekezet, amikor meghirdettük az építkezést, volt egy adakozási hullám és most, hogy a kivitelezés is elkezdődött, ismét sokan segítenek. A gyülekezeti tagok jól fogadták a kezdeményezést, volt, aki megosztotta a felhívásról szóló videót és támogatnak ebben.

Fotó: Törő Attila Miklós magánarchívuma

– Mit jelent ön számára a futás? Hogyan kell elképzelni egy „futó” lelkipásztor napját?

– Számomra a futás egyrészt rácsodálkozás az Isten teremtett világára, felfele figyelés a Teremtőre, másrészt befele figyelés.

Ilyenkor tudok elcsendesedni, az Istenre figyelni, ugyanakkor segít kialakítani a lelki egyensúlyt.

Ideális esetben a kora reggeli órákban futok, ha sok dolgom van és nem fér bele, akkor a nap levezetéseként illesztem bele a programomba. Eljutottam odáig, hogy nem számít, ha kevés időm is van, akkor is lefutok 3-4 kilométert. Rutinommá vált, igyekszem tartani a heti három vagy négy edzést, ha pedig több időm van, akkor az öt is belefér. Az adománygyűjtési kezdeményezés mottójaként a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetének 1. versének egy részletét választottam: „Kitartással fussuk meg”. Én ezt tanultam meg a futáskor: tovább lendülni a mélypontokon és haladni azon az úton, amelyre az Isten elindított.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

– Hobbiszinten űzi a sportot, vagy versenyekre is szokott járni?

– Szoktam járni versenyekre, ezek mindig motiválnak. Az emberi természethez hozzátartozik, hogy a lelkesedés néha alábbhagy, viszont a versenyre való jelentkezés mindig ad egy élményt. Margittára rendszeresen visszajárok, az ottani erdőben szerveznek egy megmérettetést, illetve Sonkolyoson a Primavera versenyeken vettem részt.

Én inkább a terepfutást szeretem, viszont vannak barátaim, akikkel közösen futok, és így motiváljuk egymást.

Bályokon is megvan a már bejárt pályám: igyekszem nemcsak aszfalton, hanem földúton is futni, mivel az egyfajta terep hosszabb távon az ízületeknek és a gerincnek sem kedvez, nagyobb a terhelés.

– Érkeztek-e már adományok a felhívásra? Miként tervezi lefutni a „megvásárolt” kilométereket?
– Listát vezetek arról, hogy mennyi adomány érkezik be és felírom, hogy ez kilométerben mennyit jelent. A futóórám applikációja jelzi, hogy mennyit futottam és a kettőt összevetem. Eredetileg az volt a célom, hogy 2026 lévén 2026 kilométert fogok lefutni, de lesérültem, így ezt elengedtem. Ez már nem biztos, hogy össze fog jönni, de folyamatosan futok, ugyanakkor nem ragaszkodom hozzá görcsösen. Eddig mintegy 5000 lej, vagyis megközelítőleg ezer euró érkezett be, de továbbra is adakoznak.

Fotó: Törő Attila Miklós magánarchívuma

– Miért volt szükség egy új parókia építésére? Milyen szakaszban tart jelenleg az építkezés?

– A meglévő parókia egy régi épület, alapkövét még 1811-ben tették le. A felmérés során megállapították, hogy egy átfogó felújítás nagyobb költséget jelentene, mint egy új felépítése. Így végül a bővítés mellett döntöttünk.

Ebben az új részben lesz a papi lak, a meglévő épület gyülekezeti térként fog funkcionálni.

Most is itt vannak a bibliaórák, gyerek- és ifjúsági foglalkozások, illetve az irodai helyiség is itt működik. Jelenleg az új épületrész alapjait öntik. Idén szeretnénk az alapozással elkészülni és amennyiben az anyagiak engedik, még megvennénk a téglát. Jövőre a falazás és a tető kivitelezése van tervben. Folyamatosan, szakaszonként haladunk.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

– Milyen anyagi források állnak rendelkezésre?

– Anyagi támogatást kaptunk a Bihar Megyei Tanácstól, illetve az Érmelléki Református Egyházmegye támogatásából a terveztetési költséget tudtuk kifizetni. Hálásan köszönjük ezt is Bara László esperes úrnak. Anyagiakkal támogatott ugyanakkor a bályoki Liget közbirtokosság és a helyi polgármesteri hivatal is. Szatmárnémetiből, a németi gyülekezettől külföldi ruhaadomány érkezett, amiből ruhavásárt tudtunk szervezni, s a befolyt összeget szintén a parókia építésére fordítjuk. A székelyhídi és érszőllősi egyházközségtől is hasonló adományok érkeztek.

Fotó: Törő Attila Miklós magánarchívuma

– Van-e egy kitűzött összeg, amit a futással el szeretne érni?

– Az eredeti tervemhez igazodva szeretném, ha a 2026 eurót elérnénk, de természetesen szeretettel fogadjuk azt is, ha ennél többet sikerül összegyűjteni. Ha a Jóisten segít, én kész vagyok lefutni.

– Júniusban helyezték le az alapkövet, és ekkor iktatták be hivatalosan is a szolgálatába, de már két éve a gyülekezet lelkésze. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

– Korábban a szatmárnémeti gyülekezetben voltam segédlelkész, majd Patóházán önálló lelkész, és 2024. december 1-jén kezdtem Bályokon. Ez az utóbbi bő másfél év számomra a megérkezés ideje volt. Azt látom, hogy egy befogadó, szerető szívű gyülekezet a bályoki:

nyitottak voltak a kezdeményezéseimre, ugyanakkor én is figyeltem arra, hogy nekik mire van igényük.

Voltak lelki alkalmaink, körzeti bibliaórás estek, egyházmegyei ifjúsági délután. Megmozdult a gyülekezet, és valóban közösen tudunk haladni a hitnek útján. Nyilván az első időszak az ismerkedés ideje volt, viszont azt tudom elmondani, hogy a helyemen vagyok, Isten megáldott ezzel. Több pozitív visszajelzést kaptam a gyülekezet részéről. Számomra egy nagyon nagy megerősítő üzenet volt az, amikor valaki megírta:

úgy érzi, közelebb került Istenhez, amióta itt vagyok.

Fizikai és a lelki építkezés találkozik ezen a helyen, az embereknek a nyitottsága, a tőlük kapott bizalom motivál engem. Ráadásul jó látni azt, hogy vannak olyanok, akik elkezdtek futni, akár fiatal, akár középkorú. Az emberek igyekeznek itt is egészségesebben élni, és ez jó.

Fotó: Törő Attila Miklós magánarchívuma

– Kicsit haza is tért Szatmár megyéből, hiszen székelyhídi származású.
– Igen, valamilyen szinten ez is hozzájárult ahhoz, hogy meglegyen az otthon érzése. Az érmelléki egyházmegye nem volt ismeretlen a számomra, többször szolgáltam a Nagy-Érmelléken, érdekes módon, Bályokon nem. Látom a nyitottságot a szívükben, és hiszem azt, hogy az Isten szeretete eddig is munkálkodott itt. Az elődöm, Jónás Sándor 38 éven keresztül szolgált a gyülekezetben, ő és felesége egy szeretetteljes örökséget hagytak rám. Rengeteget jelentett számomra, hogy a kezdeti időszakban ők is nagyon sokat segítettek.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

– Beszéljen kicsit a gyülekezetről. Egy viszonylag kicsi egyházközségről van szó.

– Számszerűsítve a négyszázat érinti a létszám, idősödő gyülekezet lévén sajnos több a temetés, mint a keresztelés, de ebben az évben eddig voltak keresztelők és négy házasságkötés is. Igyekszem minden korosztály számára egy lelki otthont kialakítani, hogy érezzék: itthon vannak a gyülekezetben.

Aki adománnyal szeretne hozzájárulni az új épületrész megvalósításához, kilométereket „vásárolhat”. A felhívás szerint az adományokat eurónak megfelelő összegű lejben várják. A felajánlott összeg átadható személyesen, vagy banki átutalással a következő számlaszámra: RO15 BTRLRON CRT04 2215 9101.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben