Nagyvárad polgármestere bejelentette, hogy még körülbelül egy hétig lesz érvényben az energiatakarékossági intézkedés, melynek értelmében a közvilágítást nem este kilenckor, hanem tízkor kapcsolják fel.
A Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) közleményben tájékoztat arról, hogy a legfrissebb adatok szerint összesen 758 megüresedett állást kínálnak Bihar megyében, Nagyváradon pedig a szabad munkahelyek száma 488.
Az augusztus havi rendes közgyűlésen, 2026. augusztus 26-án, szerdán a megyei tanácsosok jóváhagyták, hogy közárverésen bérbe adjanak egy tizenöt négyzetméter nagyságú területet a Nagyváradi Egyetem kampusza területén.
Négynaposra bővül idén a margittai Szabadság Fesztivál, így ezúttal már csütörtökön, szeptember 3-án kezdődik, és vasárnap estig, szeptember 6-ig tart. Újdonság az is, hogy az eddigi egy helyett immár két nagyszínpad várja majd a közönséget.
Az Electrica ezekben a napokban helyezi át a nagyváradi Körös áruház előtti kis tér alatti transzformátorállomás berendezéseit az út túloldalán található egykori járványkórház udvarára.
Évtizedeken át a jogosítványvizsga egyik leginkább rettegett része volt, majd több mint negyedszázada eltűnt, egy most tárgyalt törvénytervezet szerint azonban ismét visszatérhet a vizsgapálya (poligon) a B kategóriás jogosítvány megszerzésénél.
Mintegy 1,2 millió lejre becsülte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) a Viorel Pașca családjához köthető bihari ingatlanoknál június végén végrehajtott nagyszabású akció költségeit.
A részvételi költségvetéshez benyújtott nyertes javaslattól eltérően úgy helyeztek ki új utcanévtáblákat Nagyvárad belvárosába, hogy nem írták ki a történelmi utcaneveket, hanem csak a közterület típusát tüntették fel román, magyar és angol nyelven.
A duális kampusz megvalósításának érdekében 2023-ban konzorcium alakult, amelynek célja a diákok szakképzése a jelenlegi munkaerőpiaci igényekhez igazodva.
Egyre több váradi panaszkodik a közösségi médiában amiatt, hogy rendkívül balesetveszélyes este tíz óráig sötétben hagyni a várost. Az energiatakarékosság érve nem győzi meg őket.
A magyar és angol nyelvű ismertető szövegek kihelyezését ígérte a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatója a Bunyitay ligetben található Dőry-emlékkapukra – közölte Facebook-oldalán Pető Dalma RMDSZ-es helyi tanácsos.