A Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) közleményben tájékoztat arról, hogy a legfrissebb adatok szerint összesen 683 megüresedett állást kínálnak Bihar megyében, Nagyváradon pedig a szabad munkahelyek száma 451.
Idén a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók-termében tartotta ballagási ünnepségét június 4-én, csütörtökön a Nagyváradi Művészeti Líceum 12. D és 12. E osztálya.
Június 13-án ismét a szecessziót ünnepli Nagyvárad. Az Oradea Heritage által szervezett szecesszió napja idén a nemzetközi tematikához kapcsolódva a „Women of Art Nouveau” mottó jegyében valósul meg.
Júniusban a BMW Group Gyár Debrecen csapata Nagyváradra és Érmihályfalvára látogat, ahol te is megismerheted karrierlehetőségeiket, és első kézből kaphatsz tippeket a jelentkezéshez a cég munkatársaitól.
Egy kínai befektető kereste meg az érmihályfalvi önkormányzatot azzal a tervvel, hogy lítiumakkumulátor-újrahasznosító üzemet építene a városban. A helyiek körében megoszlanak a vélemények az esetleges beruházás kapcsán.
A miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy nem politikai, hanem szakértői kormányt kíván a parlament elé terjeszteni, amelynek fő célja a román állampolgárok jólétének biztosítása.
Örülhetnek Nagyváradon Őssi városrész lakói, mert jelentősen előrehaladtak a 11-es számú Általános Iskolához tartozó, Őssiben működő Ion Bogdan Általános Iskola korszerűsítési munkálatai.
Egy férfi életét vesztette június 4-én, csütörtök délután Temesvár körgyűrűjén, miután egy téglával megrakott kamion ráborult arra a személyautóra, amelyben utazott.
Több százezer felhasználóhoz jutottak el és országos szintű felháborodást váltottak ki az idős gyümölcsárusokkal szembeni hatósági fellépést „dokumentáló” fotók – pedig csak AI által generált képekről van szó.
A versenyt beharangozó sajtótájékoztatón Vlad Popa polgármester, Virgil Preda, a Bihar Megyei Atlétikai Szövetség elnöke és Călin Laza, a Bihorul Sportegyesület vezetője számolt be a részletekről.
Bukarestben és az ország több megyéjében is spontán tiltakozásokat tartottak csütörtökön a pénzügyi dolgozók. Több helyen munkabeszüntetéssel tiltakoztak az új közalkalmazotti bértörvény tervezete ellen.