Az Europol rendőrségi szakszervezet nem tágít: továbbra is felemelik hangjukat azokért a rendőrökért, akik részt vesznek Emil Gânj keresésében. Emellett bírálják annak a három megyének a rendőrparancsnokát, ahol a vizsgálat és a kutatás zajlik.
Átható bűzre ébredtek péntek reggel a nagyváradiak: a város több negyedében is érzékelhető volt az orrfacsaró szag, amely a nyitott ablakokon keresztül a házakba is bejutott.
„A Salrom egyértelműen felelős a Parajdon kialakult helyzetért, tájékoztatták őket a várható eseményekről, de figyelmen kívül hagyták azokat” – jelentette ki csütörtök este Radu Miruță gazdasági miniszter.
Lakossági fórumot tartott Florin Birta nagyváradi polgármester július 24-én, csütörtök délután a Veteranilor és a Trotușului utcák környékén lakók számára. A téma a két út összekötése volt.
Zivatarokra figyelmeztető újabb sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Közben a kánikula sem csitul, pénteken narancssárga és sárga, szombaton vörös jelzésű hőségriasztás lesz érvényben több megyében.
Tavaly 4,3 százalékkal csökkent a mezőgazdasági termelés az előző évhez képest. Az idei év első öt hónapjában a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal csökkent a román nagykereskedelmi forgalom 2024 ugyanezen időszakához képest.
Bihar megyében idén stabil hozamok és kiegyensúlyozott minőség jellemezte a kalászosok aratását, ám a gazdák szerint az időjárás nem várt kihívások elé állította őket.
A Fő utcai orsolyita zárdatemplom Szent Anna- és Joachim-búcsúünnepét tartották július 24-én, csütörtökön este. A szentmise szónoka Bodor Zoltán hegyköztótteleki plébános volt, aki az egykori rendház épületében működő Ady Endre Líceumba járt.
A Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentő Szolgálat tagjai a rohammentősökkel együtt július 24-én, csütörtök este Csarnóházán (Bulz) voltak bevetésen, a Lesi-tó környékén, a Bulz-kő közelében.