Másnap aztán már a Duna-deltára koncentrálhattak, hiszen Buzăun és Brăilán keresztül, egy Tulcea megyei kis kikötőhelyiségből megérkeztek gorgovai szállásukra.

A következő napok hajókirándulásokban gazdagok voltak. Nehéz eldönteni, hogy mi az, ami a legjobban lenyűgözött e vad és érintetlen vidéken.

, magyarázta Rozsnyai Mónika.

A harmadik nap a Letea erdőbe mentek, ami Románia legrégebbi természetvédelmi területe és Európa legészakibb szubtrópusi erdeje. Biológiai sokféleségéről híres, legelbűvölőbb eleme a homokdűnék látványa. Másik vonzereje pedig a több mint kétezer vadló, a '70-es, '80-as évek háziasított lovainak leszármazottjai, melyek kiválóan alkalmazkodtak a régió vad világához.

„A szépséges Letea erdőn át szafarikocsival megtett utazásunk a Fehér fogadóháztól a szenvedés és a könnyek útjára vezetett, a hajdani periprávai börtön és munkatábor romjaihoz, ahol csak egy tábla emlékeztet az ott elhalálozott és fogva tartott politikai foglyokra.

A Crişan és a Caraorman csatorna, a Puiu-tó, a Szent György-ág, az Ivancea csatorna, a Roşu-tó és más tavak ritka növény- és állatvilágukkal páratlan élményt kínáltak mindannyiunknak” – idézte fel emlékeit Rozsnyai Mónika.

Az utolsó nap Sulinába, a négy világítótorony városába mentek.

„A település nemzeti, kulturális és vallási sokszínűségéről a tengerészeti temető és a múzeumok tanúskodnak. A strand közelében lévő temetőben nyugszik Európa egyetlen kalóza, aki a szegényeket segítette a kifosztott hajók kincseiből, nemesi mivolta ellenére.

Az új világítótoronyban berendezett múzeum vagy a szélmalombeli kiállítás is rengeteg információt ad a nagy múltú városról. A finom halételek sokfélesége, házigazdánk autentikus ételei kellemes élménnyel kísértek utunkra. A Buzău közeli bercai iszapvulkánok vagy a fogarasi vár tovább fokozták élményeinket. Köszönet a tartalmas és élménydús kirándulásért, fotókért, videókért az EKE Nagyvárad '91 egyesületnek, Gy. Balogh László túravezetőnek, barátaimnak, ismerőseimnek” – nyilatkozta Rozsnyai Mónika.