Bihari Napló
A mesterséges intelligenciát is kutatják majd Váradon

Ciucur Losonczi Antonius

Az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatokkal a nagyváradi tudományos és technológiai parkban. A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint kiöntötték a talapzatot, és a következő időszakban az előregyártott legyártott elemeket, az oszlopokat, a gerendákat helyezik ki, illetve kialakítják a lépcsőházat és felszerelik a tetőzetet. Mint ismeretes, a létesítmény tudástranszfer-szolgáltatásokat fog kínálni olyan korszerűen fejlődő ágazatokban, mint például az öko-nano-technológiai, információs és kommunikációs csatornák, a biztonságpolitika, az egészségügy, a biogazdaság, a klímaváltozás, a környezetvédelem vagy megújuló energiaforrások problémaköre. A három szint 5.417,78 négyzetméter beépített területet foglal el, a kutatólaboratóriumokban pedig a mesterséges intelligenciával is foglalkoznak majd, illetve tanulmányozzák az ökoszisztémát, de lesz egy 300 férőhelyes konferenciaterem is. Az ingatlan mellett 63 parkolóhelyet alakítanak ki és kerékpárrácsokat is kihelyeznek. A bruttó 39.768.307,19 lej értékű befektetés kivitelezője a Construcții Erbașu (fővállalkozó)- Abed Nego Com konzorcium.

Forrás: CJ Bihor

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben