Erdon-összeállítás
Ilie Bolojan megyei tanácselnök a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Felelős Minisztérium székházában aláírta a metropolisz-körgyűrű kivitelezésének a finanszírozási szerződését, mely beruházás az Anghel Saligny Program keretében valósul meg. A kormány 40 millió euró támogatást biztosít, a maradék összeget pedig a megyei tanács és Nagyvárad polgármesteri hivatala, körülbelül 10-12 millió eurót. Mint ismeretes, a Porr Construct Rt. nyerte a metropolisz-övezetbeli körgyűrű második szelvényének tervezésére és kivitelezésére kiírt tendert, mely cég nettó 81,6 millió lej értékben tett árajánlatot. A körgyűrű 17 kilométer hosszú lesz, menetirányonként egy-egy sávval. Az első, 9 kilométeres útszakasz Nagyürögdtől a Félixfürdő bejáratánál a 76-os országút felett építendő völgyhídig terjed majd, míg a második, 8 kilométeres szelvény a viaduktól fog haladni Fugyivásárhelyig, Püspökfürdőnek és Alkérnek a megkerülésével. Az első útszakaszra 7 cég tett árajánlatot, a pályázatok az elbírálása folyamatban van.