Ciucur Losonczi Antonius
Mindezekről, valamint újságírói tapasztalatairól, a sajtó politikára gyakorolt hatásáról, illetve az erdélyi sorskérdések európai politikai aktualitásáról beszélgetett Boris Kálnoky az MCC Média Iskola vezetője és Nagy Mihály Zoltán történész kedden este a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagyváradi képzési központjában.
A meghívott székely apa és sziléziai anya fiaként született Németországban, gyermekkorát Németországban, az Egyesült Államokban, Hollandiában és Franciaországban töltötte. Az iskolát Párizsban fejezte be, Hamburgban tanult politikát és történelmet, majd a német Die Welt munkatársaként budapesti, később törökországi és közel-keleti tudósító lett. Az identitását firtató kérdésre Boris Kálnoky azonban kijelentette: úgy döntött, hogy magyarnak érzi magát. Felidézte, hogy az 1980-as évek végén járt először Erdélyben. Ennek előzménye, hogy édesapjával és testvérével régi fényképeket nézegettek, s felvetődött, hogy megvannak-e még a régi házak? Az első látogatása Sepsikőröspatakon szinte sokkoló élményt jelentett számára: a falu népe körülvette őt, s bár akkor még nem értette, hogy mit beszélnek, rádöbbent, hogy közéjük tartozik. Hogy mégis Budapesten dolgozik, annak az a magyarázata, hogy Sepsikőröspatakon újságíróként valószínűleg nem lett volna lehetősége a kibontakozásra, közölte Boris Kálnoky. Hozzátette: öccse, Tibor azonban Erdélybe költözött, mert másként szocializálódott, illetve úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint „egy gyakorló gróf”. Ő viszont- mármint Boris –, már túl van a „bohém hippi” és a nemzetközi tudósítói korszakán, és jelenleg arra törekszik, hogy jó példakép legyen a magyarok számára.
Arról is beszélt Boris Kálnoky: valóban, nem Tibor csalogatta az akkor még csak herceg Károlyt Erdélybe, hanem a trónörökös volt a kezdeményező, miután elolvasta Borisnak az öccséről és Miklósvárról szóló cikkét. Egyszer csak csörgött a telefon, hogy Tibor „fáradjon fel” Bukarestbe, mert valaki beszélni szeretne vele. A találkozón szintén jelen lévő Traian Băsescu államelnök egy kicsit meg is sértődött, hogy Tibor és Károly jól elvannak egymással, s vele kevésbé törődnek, mesélte Boris. Véleménye szerint Károly azért szeret Erdélybe jönni, mert itt önmaga tud lenni. Nincsen mellette stáb, nincsenek elvárások, nincs szabályozva úgy az élete, mint Angliában. A helyiek már megszokták, hogy időnként feltűnik, nem integetnek neki vagy visítanak, ha meglátják, nem akarnak közös képet készíteni vele. És az uralkodó szereti, hogy Székelyföldön még összhangban lehet a természettel. Sétálgat a kertben, nagyon örül annak, ha meglát valami ismeretlen fűszálat, vizsgálni kezdi, s alaposan utánanéz, hogy mit talált. Tibor Sepsikőröspatakon az egyik házban egy kilátóhelyet is kialakított neki. Nehéz felmenni a rozoga lépcsőn, egy háromszög alakú ablakon lehet kinézni egy billegőszéken ülve, Károly mégis imád felmászni oda, hogy aztán „lássa a semmit”.
Áttérve egy másik témára, azon meggyőződésének adott hangot Boris Kálnoky: egy újságírónak a terepen járva értenie kell a helyzetet, majd a tapasztaltakat elmesélnie, átadni az információkat, rábízva az olvasókra, hogy ezek alapján döntést hozzanak, s kialakítsák a véleményüket. Ez a fajta klasszikus, őszinte, a tényekhez ragaszkodó újságírói munka sajnos már kihalt Nyugat-Európában, mert úgymond meg akarják óvni az olvasót az igazságtól, vélekedett. Arra is felhívta a figyelmet: a német kormány programjában benne van a kisebbségek védelme is, s erre alapozva nem lenne talán rossz ötlet egy kisebbségügyi konferenciát szervezni nálunk, itthon, a németek támogatásában reménykedve.
