BN-összeállítás
Elkezdődött az Év úti célja idei kiadása. A versenyben Nagyvárad is részt vesz. Az Év úti célja, a belföldi turizmus egyik legfontosabb versenye immár harmadik kiadásánál tart, és célja a romániai turisztikai úti célok népszerűsítése. A versenyben a leadott szavazatok száma dönt majd, voksolni pedig a www.destinatiaanului.ro honlapon lehet. Tavaly 180.000 látogatója volt a honlapnak, és 100.000 szavazatot adtak le. 2021-ben a bihari megyeszékhely nyerte el a zsűri különdíját, idén pedig két kategóriában is jelölve volt: Nagyvárad, az inspiráló városok kategóriájában, és a nagyváradi vár, a kulturális-oktatási látványosságok kategóriában. A versenyben való részvételért a Visit Oradea a szervezőkkel kötött szerződés alapján 5950 lejes részvételi díjat fizetett ki. Amennyiben városunk nyer valamelyik kategóriában, akkor ingyenes online és televíziós megjelenést biztosítanak Az év úti célja című műsorban. Épp ezért Alexandru Chira, a Visit Oradea igazgatója közleményben kéri a váradiakat, hogy csatlakozzanak, szavazzanak és támogassák Nagyváradot, hiszen ezzel a város turizmusa is fejlődhet. A szavazás április 7-ig tart a https://www.destinatiaanului.ro/voteaza-destinatia-2023/ weboldalon. A szavazáshoz a következő lépések szükségesek: legalább három kategóriára kell szavazni, majd a Küldje el szavazatát gombra kell kattintani, végül pedig az e-mailben kapott linkre kattintva kell megerősíteni a voksot.