Tóth Gábor
A filharmónia ezúttal megtörte csalogatóan költői koncertelnevezéseinek sorát, a plakáton most ez áll cím gyanánt: „Rachmaninov & Bizet” – tegyük hozzá, ez a két név önmagában is elég, hogy felhívja egy hangversenyre a figyelmet. De lehet az ötlethiány oka az is, hogy a két szerzőnek úgyszólván az égvilágon semmi köze egymáshoz, vagy mégis, az alkotás zsenialitása, az, hogy tudtak vég nélkül repertoáron maradó, jó értelemben vett „slágert” írni (a koncert két műsorszáma rá a konkrét példa), s persze egy apróság, hogy már 9 évesen mindketten konzervatóriumi felvételt nyertek.
Bizet népszerűségét akadályozta, hogy túlzottan realista volt a 19. századi kirakatromantika számára, Rahmanyinov pedig épp azzal maradt sikeresen fülbemászó, hogy túl romantikus maradt a 20. századi zajos realitás ellenszelében. Bizet a már meglévő egészségi problémáira ráadásként a Carmen bemutatójának sikertelenségébe betegedett még jobban bele – három hónapra rá meg is halt, 36 évesen, már nem érhette meg későbbi világsikerét –, Rahmanyinov pedig épp depressziójából felgyógyulva írta a 2. zongoraversenyt – eztán még jó négy évtizedet élt, 70 évesen hunyt el, de addig is élvezhette a világsikert. A Carmen köznépi szereplőit nem fogadta lelkesedéssel a francia nagyopera zajos külsőségeivel megszoktatott sznob közönség, Bizet-t nem volt ki meggyógyítsa. Rahmanyinovot igen. Kedves a filharmónia részéről, hogy közleményében megemlíti: egy „fizikus” kúrálta ki Rahmanyinovot komoly lelki bajaiból – nem árt körültekintően bánni az angol physician (orvos) és physicist (fizikus) kifejezésekkel, meg persze a Wikipédiával... Tény, hogy Rahmanyinov valóban nagyon hálás volt Nyikolaj Dahl doktornak, aki a súlyosan depressziós zeneszerzőt visszavezette az alkotói kedvhez, a 24 esztendős Rahmanyinovot 1897-ben ugyanis évekre mélysötét alkotói válságba sodorta I. szimfóniájának siralmasra sikeredett bemutatója, amiben a premier csapnivaló karmestere, Alekszandr Glazunov volt a ludas, aki köztudottan szeretett felönteni a garatra. Hogy mennyire megtáltosodott Rahmanyinov, s hogy lelke milyen kínzó mélységekből tört újra a fény felé, annak szélsőséges érzelmi viharokat feltáró beszédes példája a 2. zongoraversenye, amit már említett hálája jeléül Dahlnak ajánlott. A remekmű máig széleskörű népszerűsége mutatja, hogy Rahmanyinov, korát megelőzve tudta hogyan kell slágerlista-vezető Hollywoodi sikerfilmzenét írni. Mondanánk, hogy nem kellett a szomszédba mennie ötletért Bizet-nek sem, de épphogy a Carmen szövegkönyvének alapjául szolgáló novella szerzője, Prosper Mérimée járt a szomszédban (spanyolföldön), ahol egy botrányos ügy története keltette fel figyelmét: egy málagai katona dezertált a seregből, mert beleszeretett egy prostituált cigánylányba, akit később féltékenységből meg is gyilkolt.
Mára a Carment az elemi fontosságú ún. ABC-operák (Aida, Carmen, Bohémélet) között emlegetik és mennyiségileg is a világ operaelőadásainak top 3-jában van. Ahogy Carmen nélkül nem lehet elképzelni operajátszást, úgy Rahmanyinov 2. zongoraversenye nélkül sem telhet el jóformán koncertévad.
Említsük meg Ernest Guiraud-t (1837–1892), ha már a filharmónia plakátja nem teszi, Bizet kortársát, barátját, a Carmen-szvitek Bizet szempontjából posztumusz megalkotóját. Guiraud recitativo-kiegészítéseivel, hangszereléseivel valójában többet tett kortársaiért (Offenbach, Delibes, Bizet), mint saját szerzeményeivel önmagáért, a Conservatoire tanáraként, közvetve vagy közvetlenül pedig kihatott a francia zene későbbi nagy egyéniségeire (Dukas, Debussy, Satie).
Hogy operakarmesterért kell-e vagy sem a szomszédba menni a filharmóniának, azt döntse el ki-ki maga, mert a kolozsvári Jankó Zsolt Váradon is állandó karmester és egyben a Kolozsvári Magyar Opera dirigense is. Az ebben az évadban intézményileg kényszerűen lemondott két koncertjét ráadásul szorgalmasan pótoltatja vele a filharmónia, olyannyira, hogy múlt héten is ő vezényelt, és most is ő fog. A filharmónia nem fáradozott a Carmen-szvitek most elhangzó tételeinek külön felsorolásával, ezért a karmesterhez fordultunk. Kérdésünkre Jankó Zsolt operatívan és készségesen elárulta az általa készített válogatás szabadon választott sorrendjét, melyből egyébként két karmesteri szándék is kitűnik, az egyik a szvit-tételek az eredeti operacselekményhez való bizonyos fokú igazítása (Guiraud ezt nem tartotta prioritásnak a szvitek összeállításakor), a másik a tételek karakterisztikája és közismertsége alapján történő hangulati fokozó és kontraszt-építkezés. A 12 részletből a következő 10-et hallhatják sorrendben: A torreádorok, Előjáték, Cigánytánc, Intermezzo, Seguidilla, A helyőrség dragonyosai, Aragóniai tánc, A csempészek indulója, Habanera, Torreádor-dal.
Az idén 51. életévét töltő méltán elismert zongoraművész, Horia Maxim, aki a koncertezés mellett tanít a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen is, rendkívül szimpatikus régi barátja a váradi zenekarnak és közönségnek (is) legalább két évtizede. Legutóbb 2019 októberében lépet fel itt, Grieg a-moll zongoraversenyével, s az akkor még szép divatban lévő filharmóniás sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, úgy érzi Nagyváradra már haza jön játszani. Egy előzetes terv szerint tavaly novemberben kellett volna szerepelnie ezzel a Rahmanyinov-zongoraversennyel Váradon, most pótolja az akkori elmaradást. Rahmanyinov másodikját legutóbb Váradon egyébként 2019 novemberében Csíky Boldizsár játszotta. Jankó és Maxim a filharmónia koncertjén 2016-ban lépett fel eleddig közösen, kétszer (Paul Constantinescu-zongoraverseny, Beethoven 5.). Jankó 2015 márciusában vezényelt legutóbb itt Carmen-szvit összeállítást.
A koncert továbbra is zöldigazolványos, negatív tesztes, harmadára limitált nézőkapacitásos, jegyek online is elérhetők (bilete.ro, filarmonicaoradea.ro).
