Ciucur Losonczi Antonius
A megyei tanács által kiadott rendelet értelmében február 17-én, pénteken elkezdték előkészíteni az építkezési területet, és a következő napokban cölöpöknek a fúrásával fokozatosan elkezdődhetnek a munkálatok az épülő körgyűrűknél. „Hamarabb, vagyis tavaly nyáron is aláírhattuk volna a kivitelezési szerződést, de a tender végeredménye elleni fellebbezések és perek késleltették ezt. Reményeink szerint azonban jövőre már gördülékeny lesz a tranzitforgalom Belényesben, a körgyűrűnek köszönhetően”, nyilatkozta Ilie Bolojan megyei tanácselnök. Mint lapunk is beszámolt korábban róla, 2023. február 2-án kötötték meg a kivitelezési szerződést a belényesi körgyűrűt építő konzorcium- Drum Asfalt (fővállalkozás)- Ilgaz Insaat Ticaret Anonim Sirketi, Obras Publicas y Regadios, OPR Asfalt- képviselőjével a város polgármesteri hivatalában. A beruházás keretében épül majd két viadukt a Fekete-Körös fellett és három felüljáró. Az út kétsávos lesz, menetirányonként egy-egy és 7,33 kilométer hosszú. A projekt értéke nettó 269,4 millió lej, a kivitelezési idő tizennyolc hónap. A finanszírozást vissza nem térítendő európai uniós pénzforrásokból biztosítják, az infrastrukturális nagyberuházások operatív programja (POIM 2014 – 2020) keretében, a Közúti Infrastruktúrát-kezelő Országos Társasággal kötött megállapodásnak megfelelően.