Bihari Napló
Csalók környékeznek meg idős embereket Nagyváradon
Főként idős embereket szemelnek ki és próbálnak átverni Nagyváradon ismeretlen személyek. Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmet erre a jelenségre, mivel a napokban ő is hasonló helyzetbe került.

P. Nagy Noémi

Egy idős nagyváradi hölgy mesélte el szerkesztőségünknek hétfőn, hogyan próbálta átverni őt egy „nagylelkű adományozó‟. Mint elmondta, szeretné, ha minél többen értesülnének erről az átverési módról, nehogy valaki belesétáljon a csapdájukba. Olvasónk orvosi kezelésről tartott hazafelé a Centenáriumi híd környékén, mikor a Lovas (Călăraşilor) utca sarkán toporgó férfire lett figyelmes, aki, mikor elhaladt mellette, megszólította. Az idős hölgy először figyelmen kívül hagyta, majd mégis visszafordult, hátha az idegen segítségre szorul. Olvasónk elmondása szerint a kapucnis felsőt és szemüveget viselő férfi románul beszélt, először hálálkodni kezdett, amiért megállt, majd egy közeli kardiológus címét kérte, aztán egy fogászét, és azt is mondta, hogy Izraelből jött Váradra, három napja tartózkodik itt és üzletet szeretnének nyitni, hogy segítsenek a rászoruló embereken. Végül kérte a hölgyet, menjen oda az autójához, mert ad neki egy ajándékot. Az autóban rengeteg dobozba csomagolt áru volt. A férfi végül azt mondta a hölgynek, ha közel lakik, el is viszi a csomagokat, de vissza kell kérje a dobozokat. Olvasónk már ekkor gyanút fogott, de végül egy piros dobozba csomagolt óra buktatta le az illetőt. „Azonnal lelepleződött, mikor megláttam az órát, hiszen évekkel ezelőtt már rászedtek egy ugyanilyennel, még a doboza is pont ilyen volt. Valamelyik bőröndben még most is megvan, de mondanom sem kell, hogy két lejt nem ér” – mesélte olvasónk. Hozzátette, szomorú, hogy fényes nappal próbálják így átverni az idősebb korosztályt és a hiszékeny embereket. „Szégyellem magam, hogy nem voltam olyan talpraesett, hogy megjegyezzem az autó rendszámát, csak annyira emlékszem, hogy a jármű fehér színű volt és Hunyad megyei rendszámú. Az már biztos, hogy nem lennék jó nyomozó” – tette hozzá végezetül olvasónk.
Hasonló esetre hívta fel a figyelmet egy váradi személy február 25-én egy Facebook-bejegyzésben, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a város központi részén gyanús alakok egy fehér színű, Kovászna megyei rendszámú autóval közlekednek, és idős személyeket környékeznek meg. Arra kérik őket, hogy menjenek az autóhoz, mert van néhány orvosi eszközük, amit oda szeretnének adni egy orvosnak, vagy ha ezzel nem sikerül odacsalogatni az áldozatot, akkor azt mondják, hogy a nyugdíjasokon szeretnének segíteni ezekkel a tárgyakkal. A bejegyzés szerint az illetők kikérdezik a gyanútlan embereket egészségi állapotukról, majd felajánlják, hogy hazaviszik őket, és a lakásukon üzembe helyezik az állítólagos orvosi eszközöket. „Ki tudja, milyen célból akartak bejutni a nyugdíjas házába. Legyen mindenki óvatos!” – áll a Facebook-bejegyzésben.

Nem ez az első és nem is az utolsó eset, hogy csalók próbálják átverni főként az idős embereket. A régen ismert módszereket, a körítést folyamatosan változtatják, alakítják, viszont az alap ugyanaz: az emberi jóhiszeműséget vagy hiszékenységet próbálják kihasználni. A technika fejlődésével a telefonos és internetes csalások is feltartóztathatatlanul elszaporodtak, ezek esetében már fizikai jelenlét sem szükséges, ezért sokkal nehezebb elkapni a csalókat.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben