Piski Emese
Január 21-én lelkes csapat indult Nagyváradról, hogy a magyar kultúra napját rendhagyó módon ünnepelhesse. A Bihar megyei Rákóczi Szövetség elnökének, Kéry Hajnalnak a vezetésével a köröstárkányi Százszorszép, a széplaki Bodzavirág, a micskei Görböc, a székelyhídi Zajgó és a paptamási Gilice Néptáncegyüttes képviselői kedvenc viseletüket kiválasztva készültek a Himnusz szavalására.
Idén a Himnusz születésének 200. évfordulója szolgáltatta az alkalmat arra, hogy a Rákóczi Szövetség meghívására az Országházba látogathasson el az ötven fős csapat. Nemcsak az adott okot izgalomra, hogy a köztársasági elnökkel szavalhatja nemzeti imáját, hanem sokaknak első alkalom volt, hogy az Országházba látogathatott. A szervezők arra is alkalmat kerítettek, hogy a megérkezés és a vasárnapi ünnepi pillanatok közötti idő is élménydús legyen, így a Magyar Zene Házába kalauzoltak bennünket. Az interaktív kiállítás minden korosztály számára igazi maradandó tapasztalatot nyújtott, olyannyira, hogy sokan vették tervbe a közeljövőben való visszatérést családjukkal, barátaikkal.
A szíves vendéglátás másik emlékezetes pillanata Vass Vilmos, oktatáskutató előadása volt a kreativitás koráról. Lebilincselő előadásmódjának köszönhetően az utazás fáradalmai ellenére is tarsolyunkba tudtunk tenni némi útravalót az üzenetéből. És akiknek még maradt az energiából, azok részt vettek a Hagyományok Háza által szervezett jóhangulatú táncházban, megcsillogtatva tudásukat és megtapasztalva a népzene, néptánc közös nyelvét, határokon, régiókon átívelő egyetemes magyar voltát.
A vasárnap reggeli ünnepi szentmise után már mindenki izgatottan készült a parlamenti eseményre. A borongós, esős időt ellensúlyozta a viseletek színes kavalkádja, amelyet nem kis meglepetésünkre nagyon sokan csodáltak meg, értékeltek, fotóztak. Kedves vendéglátóink arra is figyelmet fordítottak, hogy az ünnep méltó megszervezése mellett még egy parlamenti sétával, bemutatással is feltarisznyáljanak minket. Természetes, hogy utunk fénypontja volt az Országház termében megrendezett ünnepi műsor, ahol a Nemzeti Színház színészeinek előadásába minket is bevonva Novák Katalin köztársasági elnökasszonnyal együtt szavalhattuk a 200 éves himnuszt. Azt hiszem, hogy jelen lévő diákok és felnőttek most újra együtt tapasztalhattak meg két, az iskola padjaiban tanult fogalmat a himnusz, mint műfaj meghatározásából: fennkölt, emelkedett. Az ünnepélyes, bensőséges pillanat mindannyiunkat hosszú ideig hatása alatt tartott, és úgy gondolom, hogy sokáig elkísér a hétköznapjainkban is. És mint meghívott vendéghez illik, nem jöttünk üres kézzel: Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Rákóczi Szövetség elnöke és egyben a Bihar Megyei főtanfelügyelő-helyettes Nagyvárad Krónikájával ajándékozta meg az államfőt.
Köszönet illeti a szervezőket, támogatókat és minden résztvevőt, hiszen úgy érzékeltük, hogy egy kis lángot gyújtottunk ezzel a méltó ünnepléssel, amely arra hivatott, hogy fényével utat mutasson mindannyiunknak.