Az Európa Tanács magyarázatot vár a román hatóságoktól a Bihar megyei illegális otthonok ügyében. A szervezet emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty szerint a hatóságok éveken át figyelmen kívül hagyták a Viorel Pașca által működtetett tenkemocsári otthonokban tapasztalt visszaélésekre vonatkozó figyelmeztetéseket, és intézkedéseket sürget annak érdekében, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő a jövőben – írja a digi24.ro.
A július 10-én keltezett levelet kedden hozta nyilvánosságra az Európa Tanács. A dokumentumot az ügyvezető miniszterelnöknek, Ilie Bolojannak, valamint az ügyvezető munkaügyi miniszternek, Dragoș Pîslarunak címezték. A levél azt követően készült, hogy Michael O’Flaherty május végén Romániába látogatott.
A biztos szerint a legaggasztóbb eset a Bihar megyei Tenkemocsáron működő, engedély nélkül üzemeltetett otthonok ügye. A dokumentum szerint Viorel Pașca házaiban az évek során több ezer kiszolgáltatott ember élt „visszaélésszerű körülmények között”, és több mint ezer halálesetet regisztráltak.
O’Flaherty üdvözölte a DIICOT közelmúltbeli fellépését, valamint azt, hogy az ott élőket kórházakba és engedéllyel működő szociális intézményekbe szállították. Ugyanakkor hangsúlyozta: súlyos aggodalomra ad okot, hogy „a helyzet hosszú éveken át fennmaradhatott annak ellenére, hogy civil szervezetek, újságírók és a Nép Ügyvédje is többször figyelmeztetett a problémákra”.
Korábban írtuk
A levél kitér arra is, hogy a DIICOT beavatkozása után a közéleti vita erősen megosztottá vált, és az interneten gyűlöletkeltő támadások érték azokat, akik nyilvánosságra hozták a feltételezett visszaéléseket. Az emberi jogi biztos azt kérte, hogy a tenkemocsári ügyben folyó valamennyi eljárást függetlenül és tisztességesen folytassák le.
Az Európa Tanács bírálta a romániai bentlakásos intézmények ellenőrzési rendszerét is. A levél szerint a vizsgálatok jelenleg túlságosan a dokumentumokra és az engedélyekre összpontosítanak, miközben kevés figyelmet fordítanak arra, hogy a lakók jogai valóban érvényesülnek-e, megfelelő ellátásban részesülnek-e, illetve védelmet kapnak-e a visszaélésekkel szemben.
A biztos szigorúbb engedélyezési szabályokat, szükség esetén jogszabály-módosításokat – akár a büntetőjog területén is –, valamint függetlenebb ellenőrzési mechanizmusokat sürgetett. Emellett azt javasolta, hogy erősítsék meg a Nép Ügyvédjének szerepét, és alakítsanak ki könnyebben elérhető panasztételi lehetőségeket azok számára, akik bentlakásos intézményekben élnek.

