Később, az idő múlásával aztán megerősödött bennem ez az elhatározás. Bélben nevelkedtem fel, de Bélfenyéren jártam iskolába, mert ott volt csak hétosztályos magyar iskola, az ’50-es években ugyanis még hét osztály volt. Anyai nagyszüleimnél laktam. Nagymamám nagyon vallásos asszony volt, a nagynénim úgyszintén. Hetente többször is elmentek a templomba, és mindig vittek engem is magukkal. Volt ott egy áldott lelkű vincés apáca, Barsi Teofila nővér, akit már korábban arra kötelezett az állam, hogy levesse a szerzetesi ruhát. Ott élt azonban a faluban továbbra is, kántorkodott, a nagymamám pedig odajárt hozzá a kórusba énekelni, és én is mentem. Aranyos lelkületű nővér volt, és próbálta az én életutamat is egyengetni, vezetni az imádság, az istenszeretet útján, és valahogy ez bennem maradt. Ministráltam az oltárnál a Tenkéről átjárt pap mellett, aki később Gyulafehérváron teológiai tanárom lett, Huber József prelátus, kanonok. Nyomot hagyott bennem az ő lelkülete, hozzáállása, buzgósága is.

Később Szabó János egykori ferences atya irányított tovább, ő maga vitt el felvételizni Gyulafehérvárra 1957-ben. Mikor visszafelé jöttünk, megálltunk Máriaradnán, ahol, lévén ferences, mindenkit ismert. Két napig ott voltunk, és én olyan jól éreztem magam a kegytemplomban! Úgy látszik, hogy az isteni gondviselés továbbra is alakította az életemet. Sőt, ha a születésem előtti időre visszagondolok, akkor ez erre is vonatkoztatható: szüleim ugyanis már 1938-ban házasságot kötöttek, de én csak négy évre rá jöttem a világra. Valahogy nem akartam megszületni, megfoganni. Anyám ezért elment a Nógrád megyei Szentkútra, egy búcsújáró helyre. Elzarándokolt oda, imádkozott azért, hogy az Úristen adjon neki gyermeket, aki meghallgatta a kérését. Így én tulajdonképpen a Boldogságos Szűzanyának köszönhetem a létem, az ő közbenjárásának. Sokáig meg is volt az a kis szentkép, melyet ott vett édesanyám, és nekem adott később, de sajnos a költözésekkel, az élet viszontagságai közepette már nem tudom, hova került. Ez volt tehát az első fordulópont, ami aztán úgy alakította az életemet, hogy a papi szolgálat lett a hivatásom.”

Fodor József földi maradványait 2026. április 6-án, húsvéthétfőn 17 órakor a székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be az ő lelki üdvéért. Temetési szentmiséje 2026. április 7-én, kedden 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.