BN-összeállítás
Nagyon megrongálódtak a belvárosban található Garasos híd pillérei, hídgerendái és korlátai, ezért április 3-tól elkezdődik a felújítása. A munkálatok miatt három hónapig lezárják a hidat gyalogosforgalom elől. A nagyváradi önkormányzat műszaki igazgatósága legutóbbi ülésén több forgalomkorlátozásra vonatkozó kérést is elbírált. Ezen az ülésen hagyták jóvá a Garasos híd lezárását három hónapra. A híd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás már tavaly lezárult, de egyrészt a kedvezőtlen időjárás miatt, másrészt pedig azért, hogy ne legyen túl sok munkálat egyszerre a belvárosban, eddig még vártak ennek a beruházásnak az elkezdésével. A híd teljes szerkezeti korszerűsítésen esik át, többfajta munkálatot végeznek majd: többek között megerősítik az illesztéseket, a bal parton a hídra vezető feljárót felújítják, a lépcsőket gránitlappal fedik majd le, valamint a hídkorlátokat is felújítják, ezek bronzból készülnek majd. A hídmellvédek fémből készült részeit felújítják és korrózió ellen is kezelik. A meglévő világítást kicserélik LED-izzós lámpatestekre – olvasható a közleményben. A beruházás célja a gyalogos infrastruktúra-hálózat európai szabványoknak megfelelő korszerűsítése, hogy a gyalogosforgalom maximális biztonságban és kényelemben zajlódjon.