Bihari Napló
Ember és ló kapcsolatáról nyílt kiállítás a várban

Ciucur Losonczi Antonius

A Körösvidéki Múzeum, partnerségben a Bihar Megyei Tanáccsal és Nagyvárad önkormányzatával a bihari gyökerekkel (pontosabban telkesdi) rendelkező Călin Baciu nagyszebeni képzőművész alkotásaiból szervezett vándorkiállítást, melynek nyitóünnepségét február 10-én, pénteken 13 órától tartották a vár Griffmadaras termében. A kisplasztikák és szobrok témája az ember és a ló kapcsolata.

Călin Baciu a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben végezte egyetemi tanulmányait, és egész életében a szebeni művészeti líceumban tanított. Iskolába azonban Nagyváradon, a Művészeti Líceumba járt, ezért két volt osztálytársa és jelenlegi pályatársa, Vioara Bara, a Romániai Képzőművészek Egyesületének Bihar megyei elnöke és Cornel Abrudan, a Körösvidéki Múzeum szépművészeti osztályának a vezetője idézte fel néhány vele kapcsolatos közös emlékét. Elhangzott továbbá az is, hogy az expresszionista stílusban készült alkotásokat nem véletlenül tették közszemlére a vár Griffmadaras termében, hanem azért történt ez, hogy a lovak úgymond kommunikálhassanak a falokon levő mitikus lényekkel, illetve állatokkal, köztük az unikornissal.

Az alkalomra kiadott katalógusban többek közt azt lehet olvasni, hogy Călin Baciu már a boldog gyermekkorában megszerette a lovakat, köszönhetően a nagyapjának. Munkaközben folyamatosan kísérletezik, Felix nevű kandúrja motiválja őt a műtermében, és szándékosan nem ad címet a műveinek. „A címadás nem az én műfajom, hiszen a szobrászat önmagában egy költemény”, fogalmazott.

A tárlatot egy hónapon keresztül lehet megtekinteni Váradon.


 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben