Tóth Gábor
Múlt szerdán törölték el a járványügyi korlátozásokat, beleértve a kulturális rendezvényekre vonatkozóakat is, ehhez képest a másnapi hangverseny nézőszáma nem sokkal haladta meg a terem befogadóképességének korábban csak korlátozva engedélyezett harmadát. A létszámhoz képest nagy volt viszont lelkesedés, a közönség már a gordonkaverseny első tételének végénél is hangosan tapsolt.
Még mielőtt a meghirdetett műsort játszotta volna a zenekar, Mihnea Ignat karmesterrel egy aznapi fontos bejelentést olvastattak fel. Eszerint a nagyváradi filharmónia is csatlakozott a román közszolgálati rádió komolyzenei csatornájának (Radio România Muzical) főszerkesztőjétől, Cristina Comandașutól induló, és a világhálónak köszönhetően pillanatok alatt nemzetközivé nőtt Óda a békéért elnevezésű kezdeményezéséhez, miszerint március 10-én, szólaljon meg lehetőleg minél több rádióállomáson, élő koncerten, de pl. hangszóróból forgalmas helyeken, közintézményekben, bevásárlóközpontokban stb., a nap különböző időpontjaiban Beethoven Örömóda-témája, azaz a testvéri európaiságot, és nem a manipulatívan megosztót szimbolizáló Európa-himnusz, avagy lehetőség szerint felvételről akár a teljes IX. szimfónia. Az EBU (Európai Műsorsugárzók Uniója) tagjai mellett más kontinensekről is bekapcsolódtak az üzenetbe, az Ukrajnában zajló háború elleni zenei protestálásba, 33 ország 59 rádióállomása, a váradihoz hasonlóan pedig több hazai filharmónia is (Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben, Ploiești, Bukarest) Beethoven Örömódájának részletével nyitotta meg hangversenyét. Indulásként tehát a IX. szimfónia IV. tételének kiragadt részletét hallhattuk, a mélyvonós unisono-témabemutatás kezdetétől 95 és fél ütemet. Mivel nem tudjuk, mikor értesülhetett róla a filharmónia csapata, hogy elő kell kapnia ezt a tételt, csak annyit mondhatunk, hallhatóan nem ártana zenekarépítésnek kicsit több Beethovent játszani.
Eztán hangzott el Dvořák Szláv táncainak első sorozatából négy (op. 46, no.: 1, 2, 7, 8). A vendégdirigens Mihnea Ignat (sz. 1980, Craiova) – a Temesvári Román Nemzeti Opera karmestere – kontrasztteremtő szándékkal hirtelen jövő tempóváltásai néhol reakcióidő-késéssel érkeztek a szólamvezetőkön át a zenekar további tagjaihoz, de ezek a pezsgő sodrású darabok végül is jól működtek. A sort záró 8. tánc dúr-moll váltakozóterces szerzői játszadozásai sajnos a zenekari zajba vesztek. Nagyzenekari ropnivaló táncos életöröm mellett kecses kamaramelankóliát is hallhattunk, kiemelendő Gáti Sándor (oboa) és Muzsi Levente (fagott) kettőse a 7. táncból. Ahogyan Brahms inspirálta (Magyar táncaival) Dvořák Szláv táncainak létrejöttét, és segítette megjelenésüket (kiadójával), úgy Dvořák New Yorkból részint Victor Herbert 2. gordonkaversenyének bemutatója nyomán ihletett nagyszerű gordonkaversenyén szintén Brahms csodálkozott el a legjobban, mondván a legenda szerint, ha tudta volna, hogy csellószólóra és zenekarra ilyen jól lehet írni, ő maga is megpróbálkozott volna hamarabb vele (pl. a kettősversenyen túl).
A Szláv táncokat követően a 21 esztendős nagyváradi gordonkás, a jelenleg Berlinben tanuló (Barenboim-Said Akadémia) Jan Sekaci lett mintegy 40 percre a főszereplő Dvořák h-moll csellóversenyének szólójában, azzal együtt, hogy a koordinációs munka oroszlánrésze Ignatra hárult. Operakarmesternek fokozott megosztott figyelem nem lehet gond, csakhogy a fiatal szólista játéka mindvégig halk volt az adott zenekari háttérkörülményekhez képest, ezért a hátul ülő fúvósok (és nemcsak) néhol biza bajban voltak a folyamat-lekövetéssel (a III. tétel eleje majdnem borult is). No de vannak igazításokra zenekari próbák a koncertet megelőzően... Jan néhányszor játszott már az elmúlt években szólót a váradi filharmónia szimfonikusaival, zenekarral való párbeszédben életkoránál fogva a tapasztalatszerzés kezdetén van, és ezt a versenyművet bizony a Prágai Filharmonikusokkal fogja előadni a következő évadban. Jan a szólamát kifogástalanul tudja, mi több, szereti, elegáns hangszerbiztonsággal, jó füllel, jó kézzel vezeti a muzsika érzelmi fonalát, inkább csak a hosszú színpadi fizikai jelenléttel nem igazán tud még mit kezdeni, ti. annyira ismeri már a darabot, hogy játék közben néha kívül kerül belőle, magából a szerepből, s a közönségre való gyakori kipillantásaiból úgy látszik, mintha csak azt kommunikálná közbe-közbe: „Na mit szóltok ehhez a jó témához, fordulathoz? Nektek játszom!”. Oldottság szempontjából szimpatikus volt, ahogyan Jan olykor kipillantott a mélyvonós-belépéseknél édesapjára, a nagybőgőszólam vezetőjére, vagy ahogy a versenymű fináléjában már felszabadultabban kollaborált az obligát duettben Nagy Kálmán koncertmesterrel. Említsük meg okvetlenül a szólócselló második tételvégi dialógusát is Török Apollónia fuvolajátékával, de ne szaladjunk el Lorenzo Moroni elsőkürtös I. tételbeli választémája mellett sem, és sok más értékes momentum között például kifejezetten szép lágy-sötétre intonált volt egy szóló témavisszatérés előtti pianissimo harsonakorál-epizód is a finálé derekán.
A ráadás sem maradt el, Hans Bottermund Paganini 24. caprice-ára írott variációsorozatának Starker János által közreadott, ill. vágott/bővített változatát játszotta Jan, konkrétan: változatokat a Paganini-változatok változataira. A 9 éve 88 esztendősen elhunyt világhíres magyar gordonkaművész-pedagógus Starker sok más tehetséges, nagy tudású honfitársunkhoz hasonlóan a 20. század viharaiban valódi értékeit csak külföldi szélcsendben (USA) kamatoztathatta. Jantól a közönség hallhatóan második ráadást is szeretett volna, a fiatalembernek azonban elég volt egy is, s ebből most inkább csak az iniciatívát és a lelkesedést értékelhetjük. Szerencsére hallhattuk épp egy éve, Jan tavaly március 9-i szólóestjén, hogy igazából nagyon jól is tudja játszani ezt a Starker-átiratot.
