Rövid dilemma után – mivel indítsanak: a filmmel vagy a beszélgetéssel? – végül a vetítés mellett döntöttek a szervezők az október 21-én, kedden délután megszervezett eseményen. A Körösvidéki Múzeum díszterme megtelt, s noha a délután négy órakor kezdődött összejövetel egészen este fél kilencig elhúzódott, az érdeklődők többsége mindvégig kitartott. Külön említést érdemel, hogy több osztályközösség is jelen volt: a rendezvény egy országos oktatóprojekt részét képezte, mellyel tizenegyedikes és tizenkettedikes diákokat szólítottak meg, s Nagyvárad volt a 19. helyszín. Azt tapasztalhattuk, hogy a fiatalok zöme az ilyenkor megszokottól eltérően végigkövette az eseményeket, csak néhányan „szállingóztak” el közülük. A megtekintett alkotás, Az újév, amelyik soha nem jött el (Anul nou care n-a fost) egy 2024-ben készült, többszörösen díjazott, Bogdan Mureșanu által rendezett román film. Cselekménye másfél napon keresztül, 1989. december 20-a reggelétől 21-e délig játszódik Bukarestben. Az alkotás hat személy egymással párhuzamosan futó történetét követi nyomon a kommunizmus végóráiban, mely események néha láthatatlanul keresztezik egymást.

A film megtekintése után dr. Gabriel Moisa múzeumigazgató köszöntött mindenkit. Az alkotócsapat tagjai közül végül csak Andrei Miercure színművész tudott eljönni. Ő egy egyetemistát alakít, aki egyik társával közösen disszidálni próbál, de a határőrök elkapják, megverik és kihallgatják őket. Az időközben kitörő forradalom miatt azonban végül megmenekülnek. Andrei Miercure elmondta, hogy 1997-ben született, tehát nem lehetnek személyes tapasztalatai a kommunizmusról. A líceumban se került ez szóba, és a szülei, nagyszülei sem beszéltek neki arról az időszakról. Amikor megkapta a szerepet, megnézte az 1972-ben játszódó Metronom című alkotást (2022), illetve dokumentumfilmeket is megtekintett, könyvekből tájékozódott. Megjegyezte: sokat segített neki, hogy Mureșanu filmjének jó a forgatókönyve, emiatt könnyen tudott azonosulni a Ceauseșcu-korszakban élt emberek paranoiáival és jogos félelmeivel. Arról is beszélt, hogy több megszakítással zajlott a forgatás, ezért állandóan attól tartott, hogy nehezen fog tudni ismét visszazökkenni a szerepébe. Érdekes módon mindig hideg volt, ezért amikor azt a jelenetet vették fel, hogy a szökéskor le kellett vetkőznie, hogy átússza a Dunát, csípőspaprika-krémmel kenték be a testét, mert valaki azt mondta, hogy akkor kevésbé fog fázni.

Totalitárius rendszer

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) képviseletében Andrei Galiță és Germina Nagâț nyomozók voltak jelen a kedd esti beszélgetésen. A fiataloknak Andrei Galiță elmagyarázta, hogy 1945 és 1990 között totalitárius rendszer uralkodott Romániában, és ennek volt a titkosrendőrsége 1948-től kezdődően a Securitate. Két dolgot nyomatékosított: az egyik, hogy a „Szeku” működése mindvégig a politikai döntésektől függött, a másik pedig, hogy semmiféleképpen nem volt egy hazafias szervezet, ahogyan az utóbbi egy-két évben egyesek állítják. Szó esett esett arról is, hogy a CNSAS irattárában jelenleg 28 kilométer hosszú dosszié van, de ez egyáltalán nem a teljes iratanyag, hiszen az archívum egy része véletlenül vagy szándékosan eltűnt, megsemmisült.

Fotó: Körösvidéki Múzeum

Arra is kitért Galiță, hogy a Securitate milyen módszerekkel figyelt meg és vegzált akár 16-17 éves fiatalokat is, csupán azért, mert rockzenét hallgattak, vagy levelet írtak a Szabad Európa Rádiónak. Szó esett arról, hogyan nyitottak megfigyelési dossziékat, cserkészték be a besúgókat, írattak alá velük beszervezési nyilatkozatokat, hajtottak végre titkos házkutatásokat, helyeztek el lehallgatókészülékeket a lakásokban, készítettek fényképeket a megfigyelt személyekről, és állítottak össze jelentéseket róluk.

Germina Nagâț nyomozó elsősorban az állam és az akkori iskolaigazgatók, tanárok, osztályfőnökök felelősségét firtatta. Úgy vélte: egy államnak elsősorban védenie, oltalmaznia kell a polgárait, különösképpen a gyermekeket, a fiatalokat. Az elmúlt rendszerben azonban pont az ellenkezője történt: nyomást gyakoroltak rájuk, 15– 17 éves diákokat manipuláltak, üldöztek, hogy az ideológiának megfelelő „új emberré” formálódjanak, amivel emberiesség elleni büntettet követtek el szerinte.

Az inkriminált diákokat nyilvánosan megszégyenítették, vagy félrehívták őket egy külön terembe, hogy zsarolással beszervezési nyilatkozatot írassanak alá velük. Ők erről nem beszélhettek, mert a titoktartást is kikényszerítették belőlük. Az iskolaigazgatók, az osztályfőnökök azonban biztosan tudták, látták, hogy egy-egy diákjukat félrehívják, keresi őket a hatóság. Ők miért nem szóltak erről a szülőknek? Még egyetlen olyan akkori tanárral sem találkoztam, aki azóta bocsánatot kért volna ezért. Ugyanakkor az egykori beszervezettek is itt élnek köztünk. Talán emiatt is olyan sok a feszültség, a meg nem értés, a kibeszéletlen tabutéma a társadalmunkban