Bihari Napló
Idén is megszervezik a Czárán Gyula nyomában teljesítménytúrát
Idén is megszervezik a Czárán Gyula nyomában teljesítménytúrát

Fotó: Czárán Gyula nyomában teljesítménytúra/Facebook

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ebben az évben is megszervezik a Czárán Gyula nyomában teljesítménytúrát: a túrázni vágyókat október 4-én várják Sonkolyosra.

„A XIX. Czárán Gyula nyomában teljesítménytúrára bárki benevezhet, aki szereti a természetet, szeret túrázni, vállalkozó típus és szeretne egy ilyen jellegű gyalogtúrán részt venni” – írják a szervezők.

A teljesítménytúrára három kategóriában lehet nevezni: egy 7, egy 18, illetve egy 26 kilométeres távra.

A feladat: szintidőn belül teljesíteni a megadott távot a kijelölt útvonalon, érintve az ellenőrzőpontokat, leküzdve a nehézségeket, melyeket a természet állít eléjük. Induláskor minden nevező kap egy kis füzetet, melyben le van írva az útvonal, a követendő turistajelzések, a szintkülönbségek, a távok és egy térkép is megtalálható benne.

A túra során a résztvevőknek ellenőrző pontokat kell érinteniük, ahol egy kis aprósággal kedveskednek nekik a szervezők. Féltávnál igény szerint zsíros vagy lekváros kenyeret kapnak, egy másiknál pedig egy kis édességet a jobb teljesítőképességhez. A célba érők emléktárgyak mellett egy tányér meleg bográcsost is kapnak.

Rajt–cél: Sonkolyos – Zichy-kastély. A résztvevőket arra kérik, hogy a vasútállomás előtt parkoljanak, ahonnan 10–15 perc alatt lehet eljutni a rajt–célig. A kastély udvarán nincs lehetőség a parkolásra. A rövid túrán való részvételt a hirtelen kaptatók és a sziklás terep miatt 5 éves kor alatti gyerekeknek nem ajánlják.

A gyalogtúrára csak a helyszínen a rajt–célnál lehet benevezni. Nevezési díj: 50 lej/fő. Felszerelés: ajánlott túrabakancs (néhol a terep sziklás, meredek, kőfolyásos), réteges túraöltözék, esőkabát, széldzseki, elemlámpa (lehetőleg fejlámpa), kulacs, iránytű, térkép (ajánlják a Dimaptól a Királyerdő-hegység térképet).

Az átlagosnál valamivel nehezebb középhegységi túrára kell számítani. A nehézséget főleg a sziklás terepviszonyok és a hirtelen kaptatók okozhatják. Gyakorlott túrázóknak és teljesítménytúrázóknak nem jelenthet gondot. A rendezők fenntartják a jogot arra, hogy veszélyhelyzetben az útvonalat módosítsák, illetve a rendezvényt félbeszakítsák.

Az útvonal végig a Királyerdő területén, illetve a Sebes-körös szurdokvölgyében, jelzett turistautakon halad, melyekről letérni nem ajánlott. Az útvonal nagy forgalmú közutat nem érint.

További információk elérhetők a Czárán Gyula nyomában teljesítménytúra Facebook-oldalon.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben