Bihari Napló
II. Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékeztek

Ciucur Losonczi Antonius

Rendhagyó történelemórára hívta a Rákóczi Szövetség Bihar megyei szervezete a nagyváradi magyar negyedikes gyermekeket a tanítóikkal együtt hétfő délben, mely rendezvényt az idén 300 éves jubileumát ünneplő Szent László római katolikus plébániatemplomban tartottak. II. Rákóczi Ferenc fejedelem ugyanis 347 évvel ezelőtt, vagyis 1676-ban ezen a napon született, a Magyar Országgyűlés pedig 2015-ben március 27-ét II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilvánította

Az összesereglésnek a fő célja a kisiskolások identitásának és magyarságtudatának az erősítése volt a nagy előd életének bemutatása, valamint a helyi értékek megismertetése révén. Az ünneplőket Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a Rákóczi Szövetség Bihar megyei elnöke és Tankó Zita tanfelügyelő köszöntötték, majd Csorba Mihály történelemtanár tartott vetítettképes előadást a „nagyságos fejedelemről”, családi környezetbe és történelmi kontextusba helyezve életét és tevékenységét. Az előzetes program szerint Iloc Judit tanítónő, énektanár énekeket tanított a diákoknak (Csínom Palkó, Csínom Jankó, csontos karabélyom; Török bársony süvegem; Keresztes vitézek daliás vezére); az esemény pedig dr. Kovács F. Zsolt plébános nagyböjti gondolataival, illetve áldásával ért véget.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben