Ciucur Losonczi Antonius
Érdekes, színvonalas és változatos programok zajlottak kedden a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, a 31. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében. Módi Kinga igazgató lapunknak elmondta, a fő céljuk az volt, hogy a különböző osztályokba és évfolyamokra járó gyermekek jobban megismerjék egymást, valódi iskolai közösségé kovácsolódjanak össze. Közel húsz, tanárok vezette foglalkozásba kapcsolódhattak be a diákok, úgymint interaktív kémia, a DNS és az Isten, mesterségem címere, bowling és újrahasznosítás, papírmerítés, kincskeresés, kiállítás, a világ és ami mögötte van, drámajáték, tanár-diák sportvetélkedők stb.
Az előzetes tervek szerint fél egy órától a váradolaszi református templom volt a helyszín, ezen eseményen – úgynevezett zenei workshop – a szülők is részt vehettek. Az alsó tagozatosok Napsugár klubja keretében ugyanis citeracsoport alakult, és az elemisták csoportja bemutatta tudását. Természetesen a közös éneklés sem maradhatott el, és a Lélekband zenekar tagjai is megcsillogtatták tudásukat. Délután az iskolaépületben ismét megszervezték a Szülők Akadémiáját. A téma ezúttal A képernyők és a gyermekek varázslatos viszonya volt. Meghívott előadóként dr. Gál Katalin, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa nyújtott rálátást az internet világára, illetve az okos eszközöknek a használatára.