Ciucur Losonczi Antonius
Dumitru Țiplea prefektus rendszeres időközönként munkamegbeszélést tart a belügyminisztériumhoz tartozó fegyveres testületek képviselőivel, legutóbb a rendőrség tavalyi évre vonatkozó beszámolóját hallgatta meg.
A jelentésből kiderült, hogy Bihar megyében a 2022-2023-as tanévben 732 iskola és 16 ezekhez tartozó klub működik: 726 tanintézetért a rendőrség, tizenkettőért a csendőrség, tízért pedig a helyi rendőrség vállalt felelősséget. A diákok biztonsága érdekében, még a tanév kezdete előtt ellenőrizték az iskolabuszok műszaki állapotát, illetve a sofőröket; valamint azt is, hogy a zebrák és jelzőlámpák megfelelő helyen vannak-e. Az iskolák környékén naponta átlagosan 238 rendőr, 18 csendőr és 16 helyi rendőr járőrözött, illetve kijelöltek egy-egy iskolaért felelős rendőrt. Az év folyamán különféle, az iskolai erőszak megelőzésére és felszámolására irányuló tevékenységek zajlott, melyek közül 202 a fizikai erőszakkal volt kapcsolatos, 115 a bullyinggal vagy cyberbullyinggal, 51 a kábítószerfogyasztással, 13 az emberkereskedelemmel, 94 a közlekedésbiztonsággal, 34 a betörésekkel és 129 a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények kiküszöbölésével. A felsorolt rendezvényeken több mint 10.500 diák és szülő vett részt önvédelmi célzattal. Téma volt ugyanakkor az iskolaelhagyás jelensége is. Elhangzott, hogy súlyosabb következményekkel járó bűncselekmények nem voltak, kevesebb iskolai kihágást regisztráltak és a leggyakoribbak az ütések és a lopások voltak.