Pap István

A Tóték az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar irodalmi mű, mondhatni bármilyen formában elő lehet adni, fel lehet dolgozni, nem nagyon lehet vele hibázni. A nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház Örkény István születésének 110. éves évfordulójára vette elő a Tótékat, és bár nem tudom, hogy korábban készült-e néptáncszínházi feldolgozása Örkény István klasszikusának, mindenesetre a Bekecs Néptáncszínház produkciója pont olyan lett, mint ahogy azt előzőleg elképzeltem. Ennek megfelelően nem ért semmi váratlan, semmi meglepetés, viszont jól szórakoztam a másfél órás előadáson, ami lényeges szempont, ha egy színházi produkcióról van szó. A Bekecs Néptáncszínház viszonylag új társulat, 2010-ben alakult, de az elmúlt valamivel több mint tíz évben máris rangot vívott ki magának: 2014-ben a Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutatón a legjobb külhoni táncegyüttesnek járó díjat szerezte meg. Összeszokott társaságról van szó tehát, és ez az összeszokottság a csütörtök esti Tóték előadásban is igen hamar megmutatkozott, és mindvégig meg is maradt. A társulat a komikumra, a vígjátéki elemeke hegyezi ki az előadást, az alaphelyzet tragikuma, vendég és vendéglátók kiszolgáltatottsága egymásnak és főként a háború abszurdumának elsikkad ebben a produkcióban, érezhetően inkább szórakoztatni akarnak, mint a görbe tükröt elénk tartani. A vállalást viszont maradéktalanul teljesítette a társulat, amit az előadás során többször felharsanó hangos kacagás bizonyít a legjobban. Györfi Csaba rendező-koreográfus meseszövése érthetően tiszta, sikerül egységbe kovácsolnia a történetet a néptánc kifejező eszközével, amihez nagy segítséget kap ifj. Csoóri Sándor népzenei ihletésű zenéjétől, és Lokodi Aletta jelmeztervezőtől, aki egyszerre idézi meg az Örkény darab kisközösségének úgynevezett polgári világát, de különböző népviseletekbe is beöltözteti a szereplőket. Az előadókra pedig tökéletesen illik a néptáncszínész megjelölés, hiszen amellett, hogy végig táncolják az előadást, színészi alakítással is kifejezik az általuk megformált figurákat, és alkalomadtán énekeltek is. Az előadás fő mozgató ereje maga a történet, és a táncosok a bonyodalom logikájának magukat alávetve pontosan, kifejezően játsszák el a színészi jeleneteket, és szakértelemmel táncolják el a táncos részeket. A befogadásban nagy segítségére van a közönségnek, hogy nem kell különösebb erőfeszítést fordítani az értelmezésre, hiszen közismert, mire fut ki a darab, csak annyi a különbség, hogy a tragikomédiát szavak helyett táncokkal mesélik el, de minden egyéb: a jelmezek, a díszletek, a mimika, a gesztusok mind színházi előadásba illőek, így a nézők székükben hátradőlve átadhatták magukat az élménynek. A táncszínházi fesztivál nyitónapjára amolyan alaphangulat teremtő előadás volt a Tóték.