Bihari Napló
Marian Noémi Éva alkotásaiból nyílt kiállítás a TEG-ben
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ciucur Losonczi Antonius

A Belső tükröződések című kiállítás Marian Noémi Éva képzőművész, rajztanár lelki világát jeleníti meg különböző stílusokkal és technikákkal. Láthatunk tájképeket, absztrakt műveket, grafikákat és portrékat.

A vernisszázs résztvevőit Csathó Töhötöm, a Tibor Ernő Galéria művészeti vezetője köszöntötte. Mierluțiu Emília rajztanár volt diákjának egyéni kiállításáról elmondta, hogy ez egyfajta bemutatkozás és kitárulkozás a részéről mind a TEG közössége, mind a közönség felé, ami nem könnyű feladat. Marian Noémi Éva felsőfokú tanulmányait a Nagyváradi Egyetem művészeti karán végezte. Rajztanárként dolgozik több Bihar megyei iskolában, lelkesen foglalkozik a tanítványaival. A tárlat anyaga sokrétű betekintést enged a művésszé válás állomásaiba. A munkái álmokat, víziókat, gondolatokat, érzelmeket fejeznek ki a képzőművészet sajátos nyelvén, „a befogadásukra nemcsak nyitott szem kell, hanem nyitott szív is.” Tanúi vagyunk figuratív és non-figuratív, illetve absztrakt és expresszionista alkotásoknak. A vásznakon légies, képlékeny alakok jelennek meg, szellemszerű folyamatos átváltozásban, mozgásban, vagy erőterjes formák, melyek belső feszültséget sugallnak. Kifinomult, érzékeny szürkék, sejtelmes sárgák, piros és fekete-fehér kontraszthatások segítségével közvetíti az érzelmeket. A síkszerű, dekoratív jellegű, kifejező felületek mellett jelen van a plasztikus festékfelvitel is, mely segíti a formák és a tájak térbeli érzékelését, magyarázta Mierluțiu Emília.
Marian Noémi Éva elmondta: a kiállított alkotások nem az elmúlt időszak termékei, hiszen még az egyetemi évek alatt készült munkák is vannak köztük. Különböző módon keresi a mai napig, hogy melyik stílus áll hozzá a legközelebb. Talán egy kicsit jobban hajlik az absztrakt felé, de a szimbólumokat, a különböző formákat is kedveli, szeret a színekkel játszani. Olyan témák foglalkoztatták az idő folyamán, mint a természet szépsége, vagy a férfi-nő kapcsolat, és sok minden függ attól, hogy milyen a lelkivilága, hangzott el. Az ünnepségen fellépett Dombi Dávid zongorista, a Sole Fide Keresztyén Kulturális Csoport jóvoltából.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben