A váradi önkormányzat múlt héten elrendelte a kóbor kutyák befogását a váradi Johann Gutenberg utcai tömbházaknál, valamint a környező utcákban. Az akciót a Közterület-fenntartó Zrt. keretében működő kóbor kutyák befogásáért felelős szolgálat, illetve a Helyi Rendőrség munkatársai hajtották végre.
Az akció során összesen nyolc agresszív, elhanyagolt és mikrochip nélküli keverék kutyát fogtak be. Az állatokat a Corneliu Baba utca 19. szám alatt található Grivei menhelyre szállították, ahol a hatályos jogszabályoknak megfelelően kerülnek elhelyezésre – tájékoztat a váradi polgármesteri hivatal.
Közleményükben kiemelik, hogy a beavatkozás a felelős kutyatartás és a kóbor ebek ellenőrizetlen szaporodásának visszaszorításáról szóló 2014/70-es számú helyi tanácsi határozatban foglalt szabályzat alapján történt.
A polgármesteri hivatal közleményében emlékezteti a gazdákat is, hogy milyen kutyatartói kötelezettségeik vannak. Kiemelik, hogy a háziállatok elhagyása, illetve a felelőtlen tartás a közösség biztonságát veszélyezteti.
A szabályzat 37. cikke értelmében a kutyatulajdonosoknak – beleértve az ideiglenes befogadókat is – kötelességük kutyáikat regisztrálni az ebnyilvántartásban, amely mikrochipes azonosítást is magában foglal.
Azok a kutyák, amelyek nem rendelkeznek chippel, nem regisztráltak, és közterületen tartózkodnak, kóbor kutyának minősülnek, és ezek esetében a hatályos törvények szerint járnak el.
A szabályzat tiltja továbbá: a kutyák szabadon, felügyelet nélkül hagyását közterületen (kivéve a kijelölt kutyafuttatókat, illetve ha a gazda kíséri őket);
ideiglenes kutyaólat vagy menedéket elhelyezni közterületen; kóbor kutyák tartását, etetését közterületen.
A 2014/70-es számú helyi tanácsi határozatban foglalt szabályzat előírásainak megszegése akár 2000 lejig terjedő pénzbírsággal is járhat.