Bihari Napló
Szavazatával támogatta az RMDSZ megyei választmánya Kelemen Hunort

Ciucur Losonczi Antonius

Cseke Attila elnök, fejlesztési miniszter politikai tájékoztatójával kezdődött pénteken este az RMDSZ Bihar megyei szervezetének választmányi gyűlése a nagyváradi városháza dísztermében. Beszédében kitért arra, hogy az utóbbi hetekben a bukaresti politizálás fő témája a május végén esedékes kormányfőváltás, illetve minisztercserék. Kijelentette: az RMDSZ álláspontja világos, ha egyszer egy megállapodás született a PNL és a PSD között, azt illik betartani, mint különben minden egyezséget bármikor. Amúgy pedig ebben a szerződésben nincs semmilyen rendelkezés az RMDSZ-re vonatkoztatva. Folytatódik tehát a kormányzati munka, kettős céllal: az országos, általános ügyeket hatékonyan „vinni”, illetve a magyar közösség irányába eredményeket produkálni.

 

Arról is beszélt Cseke Attila: egyetért Kelemen Hunor szövetségi elnökkel abban, hogy kézenfekvő lenne idén előrehozott parlamenti választásokat tartani, hiszen jövőre hat hónapon belül négy választás is esedékes, s ilyen esetekben a tapasztalat az, hogy a közigazgatás egy része leáll. Ráadásul ezek közül lesznek, amelyek egymásra tevődnek, s ilyenkor mindig kihívást jelent a pontos üzeneteknek a megfogalmazása úgy, hogy ezek ne mosódjanak össze. Hangsúlyozta azt is a tárcavezető: nem kell szégyellni a közéletben az eredményeket, hanem kommunikálni kell ezeket, ezt szolgálja az RMDSZ kormányzati tevékenységéről szóló kampány. Az országos újjáépítési terv (PNRR) keretében az általa vezetett minisztériumban 6647 szerződést kötöttek önkormányzatokkal kilenc hónap leforgása alatt. És amióta uniós tag Románia, nem volt még példa arra, hogy több mint 7 milliárd eurót a nullárról kiszerződött az ország háromnegyed év alatt. A számok tehát azt bizonyítják, hogy hatékonyan tudták képviselni úgy az ország, mint a helyi közösség érdekeit, és maradt három és fél év arra, hogy ezeket a beruházásokat megvalósítsák. A kiírások nagyon egyszerűek voltak, még ha volt versenyhelyzet is, mindenki megtalálhatta a neki megfelelőt. Bihar megyére kivetítve ez 374 leszerződött pályázatot jelent szerte a megyében, értékben közel 1,4 milliárd lejt, és most már az önkormányzatokon múlik, hogy milyen ütemben tudják a dokumentációkat kidolgozni és a tendereket meghirdetni. Végül azt kérte Cseke Attila a választmánytól: szavazatával erősítse meg, hogy támogatja Kelemen Hunor indulását egy újabb mandátumért az RMDSZ élén a stabilitás és a folytonosság érdekében.

A továbbiakban Borsi Imre Lóránt megyei ügyvezető elnökhelyettes a Temesváron megrendezendő kongresszusi előkészületeket ismertette, Szabó Ödön ügyvezető elnök pedig a kormányzati konzultáció részleteit.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben