Ciucur Losonczi Antonius
Az Igéről és a zenéről szólt a vasárnap délutáni ünnepi alkalom a váradvelencei református templomban. Nem prédikáció hangzott el, hanem dicsőítő énekek csendültek fel, annak jeleként, hogy az igazán hálás és boldog ember egy adott ponton már szinte nem tud beszélni, hanem inkább énekelni támad kedve. „A mi énekünk bekapcsolódik kétezer év éneklésébe, hiszen nem velünk kezdődik a hit vagy az egyház. Mi csak beépülünk valamibe, mint élő kövek, részesei vagyunk a csodának” – fogalmazott Visky István lelkipásztor.
A szolgálattevők a Mike Pál lelkész által vezetett magyarkécei Élő Kövek zenekar tagjai voltak. A koncert után elhangzott, hogy néhány évvel ezelőtt, Farkas Antal lelkipásztorsága idején a velencei gyülekezet, a presbitérium és a lelkész egy olyan nehéz hitbéli döntést hozott, hogy lebontja az Úrasztala körüli faragott korlátot, felismerve azt, hogy a templom nem egy múzeum, hanem egy élő, eleven és örvendeni tudó közösség találkozási pontja. Helye lett így a jövőnek, a fiatalos lendületnek is a szakrális térben, úgymond kaput nyitottak a következő száz esztendőnek is. A mostani ünnepségre természetesen meghívták Farkas Antal ny. tiszteletest és a korábbi segédlelkészeket is, előbbi pedig kiemelte azt, hogy egy templomnak van életkora, de egy gyülekezet kortalan, hiszen Jézus Krisztus az, aki letette a fundamentumát az anyaszentegyháznak, melybe a velencei közösség is betagolódott református hitével.
Visky István portálunknak elmondta: a nagyvárad-velencei reformátusok a 19. század utolsó éveiben döntötték el, hogy saját templomot építenek, amire 1901-ben általános közadakozást és gyűjtést szerveztek, majd 1903-ban megválasztották a gyülekezet első rendes gondnokát Bartha Balázs személyében. 1910-ben a velencei földekből két holdat bérlő téglagyáros felajánlotta, hogy három évi bérleti díj fejében 300.000 téglát adományoz az épülő templom részére. A presbitérium 1910. december 18-án döntötte el a templom felépítését és arra pályázatot írt ki. 1912 elején Szeghalmi Bálint váradi építész benyújtotta a presbitériumnak a fia, ifjabb Szeghalmi Bálint műegyetemi hallgató által készített templomterveket. A gyönyörű, neogótikus stílusban megtervezett templom felépítését és a még szükséges kölcsön felvételét 1913. június 15-én mondta ki a presbitérium, az első világháború kitörése és az 1918-as nemzeti összeomlás azonban sajnos elsöpörte a templomépítés terveit.
1919-ben a nagyvárad-olaszi anyaegyházközség új lelkipásztora, Csernák Béla megértéssel viszonyult a velenceiek elesett állapotához, és egy új, önálló parókusi kör és rendes lelkészi állás létrehozását javasolta. 1921. július 31-én a presbitérium elhatározta, hogy Velencén olyan épületet emel, amely imateremnek és iskolai teremnek is használható. A velencei református templom felépítését a reménytelen háború és Trianon utáni években Isten gondviselése tette lehetővé: a hitetlennek és egyházellenesnek híresztelt orvos, Német Sándor 40.000 lejes hagyatékot adott az építésre. A velencei reformátusok is erejükön felül adományoztak a templomra, aminek építését kétkezi munkával, fuvarral, napszámmal is szolgálták. A korszak nehéz, szegényes viszonyait tükröző, egyszerű épület 1922 szeptemberére készült el, az ünnepélyes megnyitására szeptember 10-én került sor. 1925. január 1-én aztán megalakult az önálló Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség, melynek első, gyülekezetalapító lelkipásztora Kiss Károly volt. Érdekes, hogy az elmúlt száz évben csupán öt lelkésze volt a gyülekezetnek: Kiss Károly (1922–1952), dr. Eszenyei Béla (1952–1984), Vida István (1984–1995), Farkas Antal (1995–2021), illetve a jelenleg szolgáló Visky István (2022. január 1.).
