Ciucur Losonczi Antonius
Elmélkedésében Oros Roland váradolaszi segédlelkész kiemelte, hogy a közösség Szent József közbenjárását ünnepli e napon. Ha rá gondolunk, akkor az egyik legfontosabb bibliai részlet az evangéliumokban az, amikor azon töpreng, hogy mit tegyen Máriával, az ő jegyésével. A kétségek békétlenségében és a következményektől való félelmében a töprengő József élete döntését hozta meg az Úr üzenetének a hatására. Közelinek érezhetjük a személyét, mert a mi kétségeink is békétlenséget szülhetnek, s ezeknek a következményeitől mi is félhetünk. Az ember ugyanis mindig olyan kikerülhetetlen helyzetekbe sodorja magát, amikor kétségek „borítják be” őt, s ez egy nehéz súly az életünkben, magyarázta a tisztelendő. Hogyan, mikor és mit kell dönteni – olyan kérdések ezek, melyekre mindannyian keressük a válaszokat gyermekként, fiatalként, felnőttként, jegyesként, házasként, szülőként, nyugdíjasként, betegként. S ebben mutat nekünk egy nagyon jó utat József, aki egy vívódó lelki állapotban határozott Máriával kapcsolatban. Ebben a pillanatban pedig három kép jelenik meg, ami befolyásolja őt a döntése meghozatalában, s a mi döntéseinkben is pontosan ez a három kép szokott megjelenni: mi szólnak majd ehhez a körülöttünk levők; én mit látok az én döntésemben; Isten mit lát a döntésemben? Ugyanakkor ezekben van egy fokozat is, mivel a kívülállók tapasztalják a legkevesebbet, én saját magamból látok valamennyit, Isten azonban minden tényezőt ismer.
Arról is beszélt a káplán: József az éjszakai álmában kapta meg az üzenetet Istentől az angyalon keresztül, abban a napszakban, amikor a közvélekedés szerint a leggyengébbek, a legvédtelenebbek vagyunk. Töprengésének a valódi oka az ő igaz ember volta, vagyis az, hogy mindig igazodott Isten törvényeihez, Őt helyezte a középpontba. Tudta tehát azt, hogy csak akkor dönthet igazán jól, ha az Úr akaratát követi az életében. Isten pedig elküldte neki az ő angyalát, s egy üzenetet mondott el neki, mely kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy megértsük József szerepét az egész üdvtörténetben. A saját nevén szólította meg őt, mert Isten valamennyiünket, személy szerint, számon tart. Szükségünk van erre, innen tudjuk azt, hogy az egész valónkat ismeri, életünk minden körülményét. Ezután megnyugtatta Józsefet – és egyúttal minket is –, hogy ne féljen, mert nincs egyedül, hiszen Ő sohasem hagy el senkit. Vedd feleségül Máriát – folytatódott ezután az üzenet, vagyis Isten válaszolt József kérdésére, rámutatott a megoldásra, közölte a tervét, azt, hogy mi lát jónak. És József megkapta az indoklást is, ezért megérezte a felelősséget a döntése meghozatalában. Az álom után József még mindig szabadon dönthetett, hogy mit tesz, az üzenet hatására azonban már nem gyötörték őt kétségek. Nem volt benne békétlenség és nem félt többé a következményektől, mert megerősödött, és Isten nagylelkesűgének betudhatóan nem sajnáltatta magát, hanem inkább irgalmasan cselekedett, hangsúlyozta Oros Roland.