Pap István
A Nagyváradon szeptember 3–9. között lezajlott nemzetközi zsidó fesztivál utolsó, szombati napja is több érdekes programot foglalt magába. A délelőtt folyamán megismételték a fesztivál első napján tartott gyalogos körutat, a város zsidó építészeti örökségének reprezentatív épületeit ismertette meg az érdeklődőkkel Cristian Pușcaș építész. Délután fél négytől a Zárda (Mihai Viteazul) utcai ortodox zsinagógában zajlott le a Kérdezd a rabbit elnevezésű esemény, melyen a nagyváradi származású Asher Ehrenfeld, egykori bukaresti főrabbi, debreceni rabbi, illetve Rafael Shaffer romániai zsidó főrabbi fél-fél órás időkeretben válaszoltak a főként laikusok által feltett kérdésekre. Érdekesség, hogy mivel sábát volt, ezért a zsinagógában tilos volt bármiféle elektronikus eszközt használni, ezért sem fényképek, sem hangfelvételek nem készülhettek erről az eseményről.
Az Euroiudaica fesztivál záróeseményének helyszíne a Szent László tér volt: a Pozsonyból érkezett Pressburger Klezmer Band fellépése előtt köszöntötte a színpad előtt felállított széksorokat elfoglaló közönséget Eduard Kupferberg, a fesztivál igazgatója, a romániai zsidó hitközség főtitkára, aki kiemelte, hogy az egyhetes programsorozatnak köszönhetőn az érdeklődők képet kaphattak a több száz éve itt élő zsidóság kultúrájáról és arról, hogy mi mindennel gazdagították a többi itt élő nép kultúráját. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Nagyvárad és a váradiak házigazdáink voltak ezeken a nagyszerű napokon ebben a nagyszerű városban” – fogalmazott. Majd a romániai zsidó hitközség főkántora levezette a sábátból való kilépés ceremóniáját, és a zsidó újév közeledtének jelzésére megfújta a sófárt. Felszólalt Felix Koppelmann, a nagyváradi zsidó hitközség elnöke is, hangsúlyozva többek között azt, hogy ez a fesztivál mind mennyiségileg, mind minőségileg tekintve kiemelkedő volt „Ez az esemény nagyon fontos a zsidók és az összes többi etnikai csoport számára, amelyekkel kivételes kapcsolatunk van” – emelte ki.
Ezután lépett színpadra az 1995-ben Pozsonyban alapított Pressburger Klezmer Band, mely zenei inspirációit Közép-Kelet-Európa, a Balkán és a Közel-Kelet zenéjéből meríti. Az együttes különböző zenei stílusokat vegyít, így a klezmermuzsika nem ritkán kortárs jazz, reggae és latinó beütéseket kapott. Előadásukban elhangzott zsidó tangó, keringő, sőt, szamba is, elővezettek szlovák népzenei elemekre épülő dalt, máramarosi klezmer melódiát, és elénekelték többek között a Micsoda madár magyar hászid népdalt is. A dob, nagybőgő, zongora, klarinét, hegedű, tangóharmonika felállású zenekar remek hangulatot teremtett, nemcsak a kifejezetten a koncertre eljött közönség, de a főtéri éttermek, bárok teraszain ülők, és a téren sétálók is érdeklődéssel hallgatták a kellemes, változatos muzsikát. A pozsonyi muzsikusok mintegy másfél órás koncertje méltó lezárása volt a tartalmas fesztiválnak.