Bihari Napló
Versenyen tettek tanúságot hitükről

Ciucur Losonczi Antonius

A magyar nyelvű római katolikus hittanolimpia megyei szakaszát szervezték meg szombaton Romániában. Nagyváradon a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum volt a helyszín, kilencvenöt Bihar megyei diák írt dolgozatot. Az V–XII. osztályos diákok Érmihályfalváról, Szalacsról, Margittáról, Szalontáról, Székelyhídról, Szentjobbról, Sólyomkővárról (szlovákok), Biharról, Hegyközcsatárból és Várad több iskolájából érkeztek.
A tételek központosítottak voltak, Bukarestből érkeztek tehát, és mindenki az évfolyamának megfelelő tananyagból készült fel, illetve írt. A feladatok közt szerepeltek kvízkérdések, fogalommagyarázat, egy témának a rövid megindoklása 10–15 mondatban, valamint a téma kifejtése megadott szempont alapján.
A diákokat és felkészítő tanáraikat Böcskei László megyés püspök, Konrád Katalin igazgató, Kiss Albert egyházmegyei tanfelügyelő és Benedek Ramóna hitoktató köszöntötték a kápolnában zajlott nyitóünnepségen, majd a fiatalok püspöki áldással indultak a tantermekbe, hogy a verseny által is tanúságot tegyenek hitükről, istenismeretükről. Minden évfolyamról egy tanuló jutott tovább a hittanolimpia április 12–15. között Kolozsváron megrendezendő országos döntőjére, az eredményeket az iskola honlapján tették közzé.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben